📺 A Jobbik-Konzervatívok népszavazást kezdeményez a kötelező iparkamarai tagság eltörlésére

Lukács László, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, frakcióvezetője csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székhelye előtt tartott sajtótájékoztatót.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint minden vállalkozásoknak a kötelező tagság mellett kötelező az évi 5000 forintos tagsági díjat is megfizetnie, függetlenül attól hogy ezért kapnak-e szolgáltatást, vagy nem kapnak semmit – magyarázta a jobbikos politikus. Ha valaki elfelejti ezt befizetni, akkor adó formájában hajtják be, ami szinte egyedülálló a kamarai tagdíjak között.

Hangsúlyozta: a Jobbik-Konzervatívok a vállalkozások, főként pedig a kisvállalkozások pártján áll, ezért úgy gondolják, hogy foglalkozni kell ezzel a témával.

Mind a covid járvány időszakában, mind az azt követő Orbán-inflációs gazdasági nehézségek időszakában az derült ki, hogy a Kamara részéről a vállalkozások nagyon kevés segítséget kaptak.

Általános vélemény, hogy a vállalkozások hiányolják azt a gazdasági segítséget és támogatást, amit a Kamarának, mint a gazdasági életet szervező szervezetnek, nyújtania kéne a vállalkozások felé – tette hozzá Lukács László.

Szerinte a vállalkozások bosszúsak, dühösek, hogy azért az évi 5000 forintért mondhatjuk, hogy semmilyen segítséget nem kapnak. Legfeljebb hiteleket kínálnak nekik, miközben ezek a vállalkozások sokszor a túlélésért küzdenek a magas alapanyagárak, az infláció, és a gyenge forint miatt – mutatott rá az ellenzéki frakcióvezető. Ezért a vállalkozások úgy tartanák igazságosnak, ha ezt az év 5000 forintos hozzájárulást eltörölnék.

Azt is látjuk, hogy a kormány, és Parragh László, a Kamara elnöke ebben nem partner, ezért az ellenzéki párt népszavazás útjára bocsátaná a kérdést, ezért a mai napon népszavazási kezdeményez nyújtottam be a Nemzeti Választási Irodának.

A Jobbik-Konzervatívok arra bátorít minden vállalkozást, hogy addig is, amíg a népszavazási kezdeményezésüket elbírálják, hallassák a hangjukat, gyakoroljanak nyomást a korányra. Arra kérte őket, hogy együtt lépjenek fel a szükségtelen sarc ellen, mert együtt erőt képviselnek.

Lukács László hangsúlyozta: a választási iroda elutasítása esetén sem fogják elengedni a témát.

Az ellenzéki politikus szerint nem csak a tagdíjat, de a kötelező kamarai tagságot is el kell törölni. Amennyiben jóváhagyják a népszavazási kezdeményezésüket, akkor megkezdik az aláírásgyűjtést.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »