A jobbikos jelöltek nem a lopásért, hanem élhető településekért fognak dolgozni

Stummer János, a Jobbik kampányfőnöke volt a köztévé esti műsorsávjának vendége, azonban az önkormányzati választás tétjéről nem igazán engedték őt beszélni. 

Az egyértelműen kitűnt, az állami tévé szerkesztői tartanak az ellenzéki megállapodások sikerétől, ennek megfelelően a kérdések a választópolgárok elbizonytalanítását célozták. Mindenesetre Stummer János azt azért közölte, a megállapodásokkal minden rendben halad, a jobbikos jelöltek pedig élvezik a magyar emberek bizalmát, és bennük látják annak az esélyét, hogy lezárják az elmúlt 4-9 éves időszakot az adott településen.

Ezután a DK-ra terelődött – úgymond – a téma: a jobbikos politikus a két párt kapcsolatát nem nevezné felhőtlennek, viszont működik. Hangsúlyozta, a jobbikosok nagyon sokat dolgoztak azért, hogy olyan konstrukciókat találjanak, melyekkel helyben leválthatják a kormánytöbbséget.

Ezután bejátszott a köztévé egy 2017-es Pesti Srácok videót, amelyben Mirkóczki Ádám azt ígérte, hogy 2018-ban nem fognak kötni semmilyen koalíciót – ezzel nem tudni mit akartak bizonyítani, hiszen tavaly áprilisban a Jobbik semmilyen pártszövetségnek sem volt a tagja.

Stummer János szerint 2018 óta változott a helyzet, jelenleg a magyar jogállamiság forog kockán, viszont ha októberben sok önkormányzat meg tudja őrizni/szerezni a fügetlenségét, akkor az ellenzéki pártok 2022-ben vissza tudják állítani a jogállamiságot Magyarországon.

A jobbikos politikus a közbiztonság helyzetének javítását, illetve a bérből- és fizetésből élők élet- és munkakörülményeinek javítását jelölte meg, mint kitűzött célokat. Leszögezte, a jobbikos jelöltek egy élhető településért fognak dolgozni, és nem fideszes módra azért, hogy minél többet lopjanak.

A szerkesztőségben ezután minden bizonnyal kapcsoltak, és kifejezetten visszatetsző, farizeus módon (ne feledjük, a köztévén lamentáltak korábban arról, hogyan lehetne kigyógyítani a homoszexuálisukból a homoszexuális honfitársainkat) az LMBTQ-közösségről kérdezték a politikust, lekeverve az érdemi problémák kibeszélését.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »