A makói DK visszalép 1-1 körzetben a Jobbik és az MSZP javára

A Demokratikus Koalíció maximum hat körzetben indul el ősszel Makón – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A DK makói alelnöke és önkormányzati képviselője, dr. Török Miklós elmondta: szerintük egyetlen párt van Makón, aki érdemei tevékenységet folytat, mégpedig ők, ezért rajtuk van a felelősség az őszi önkormányzati választás kapcsán. A céljuk az, hogy egy jelölt legyen a fideszes indulóval szemben, minden körzetben.

Mucsi Tamás választókerületi elnök elárulta: decemberben tárgyalni hívták a Makón működő ellenzéki pártokat, ez a folyamat még most is zajlik. Elmondása szerint csak a DK-nak van polgármesterjelöltje, de amíg zajlanak a tárgyalások, addig nem nevezik meg. Ugyanakkor Mucsi úgy véli, sok függetlennek látszó jelölt jelentkezik majd be.

Az egyeztetések során felmerült a koordinált indulás, ez esetben azt az ajánlatot tette, hogy egy körzetben az MSZP, egy körzetben a Jobbik javára visszalépnek, így maximum hat körzetben indulnak el. Hozzátette, bármeddig nyitottak egy közös listára is akár.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink