A makói könyvtár korábbi igazgatója szerint a város hatalmas hibát követ el a bezárásokkal

A 92 éves Domokos László szerint a makói önkormányzat súlyos hibát készül elkövetni: három alapvető fontosságú művelődési intézményét tervezi hosszú időre (november 1-től 2023. április 1-ig) bezárni. Ezzel a város közösségi, szellemi életét fojtaná meg közel fél évre.

,,Megértem a kötelező takarékosság érveit, de ezt a brutális megoldást elfogadhatatlannak tartom. Kínálkozna helyette az a kézenfekvő megoldás, hogy a könyvtár maradjon nyitva és vegye át a bezárt intézmények funkcióit. Emeleti kiállító termét adja át a múzeumnak. Adjon helyet a Hagymaházban működő szakköröknek. Maradjon meg a lehetőség a közös rendezvényekre, irodalmi esteknek, könyvbemutatóknak, különféle előadásoknak – benne akár színháziaknak (kevés szereplős színpadi művek). A nyitva tartó könyvtárban hozzáférhetők maradhatnának helyben olvasásra az előfizetett folyóiratok, közösségi célra használhatók maradnának digitális eszközök. A nyitott könyvtár akár még a melegedő helyet is jelenthetné az arra rászorulóknak. Csak néhány érvet soroltam fel, amelyek a könyvtár nyitva tartása mellett szólnak”

– áll abban a levélben, melyet Domokos László ny. könyvtárigazgató írt Lázár Jánosnak és eljutott a Makói Csípős szerkesztőségéhez is.

Információink szerint az országgyűlési képviselő megköszönte az észrevételeiet és ígérte, hogy továbbítja a városvezetésnek. Az önkormányzat hosszabb levélben reagált Domokosnak, aminek szövegét eljuttatta nekünk is:

,,Makó Város Önkormányzata rendkívül büszke arra a közösségi és kulturális életre, amely az utóbbi években jellemezte a várost. Nem kérdés számunkra, hogy ebben kiemelt szerepe van mind a Hagymaház, mind a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum dolgozóinak elkötelezett és kitartó munkájának. Köszönettel és hálával tartozunk nekik azért is, mert olyan, korábban soha nem tapasztalt nehézségek idején, mint a koronavírus-járvány, közös összefogással sikerült elérnünk, hogy városunk kulturális sokszínűsége a lehető legteljesebb mértékben fennmaradjon.

A pandémia visszahúzódása után mindannyian abban reménykedtünk, hogy életünk újra visszatérhet a normális kerékvágásba, sajnos azonban nem így lett, a szomszédunkban zajló ukrán-orosz háború, és az erre válaszként adott Európai Uniós szankciók olyan komoly, világszintű gazdasági és energiaválságot hoztak magukkal, amely minden hazai települést arra kényszerít, hogy újratervezéseket, átszervezéseket hajtson végre.

Intézmények, közösségi terek működésének ideiglenes felfüggesztését érintő döntéseket egyetlen önkormányzat, egyetlen képviselő-testület sem hoz meg könnyű szívvel. Felelős városvezetésként azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sokszorosára emelkedett energiaárak miatti elképesztő mértékű költségnövekedést, amely nem csak áram, vagy a gázszolgáltatás, hanem mostanra a távhőszolgáltatás területén is jelentkezik.

Egy önkormányzatnak számos felelőssége és feladata van, ezek közül is kiemelkedik azonban, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtson a lakosságának, ellássa a kötelező feladatait és minden rendelkezésre álló lehetőségével segítse, támogassa a rászorulókat. Minden egyes, Makó Város Önkormányzatának képviselő-testülete által az energiaválság negatív hatásainak mérséklése érdekében meghozott döntés szolgálja ezt a célt, és kiváló szakemberek megalapozott javaslataira építve került meghozásra.

Ebben a kényszerű helyzetben is büszkék vagyunk azonban arra, hogy kulturális szakembereink elhivatottságának és kreativitásának köszönhetően Makó város kulturális, szellemi élete nem szűnik meg a következő hónapokban sem. A Hagymaház és a József Attila Könyvtár és Múzeum munkatársai hetek óta dolgoznak azon, hogy az önkormányzat által biztosított más, külső helyszíneken számos szórakoztató, oktatási-nevelési célú, vagy éppen családi rendezvényekkel lepjék meg a makóiakat és a városba érkező turistákat, amelyekről minden esetben tájékoztatást adunk majd Makó Város Önkormányzatának hivatalos felületein.”

Erre a következőt reagálta az intézmény korábbi igazgatója:

,,Ezek a mindenfelé szétszórt rendezvények enyhén szólva gyanúsan hangzanak. Családi összejövetelek? Munkahelyi művelődési programok? Szakmai továbbképzések? Megfoghatatlanok, áttekinthetetlenek, előre nem tervezhetők és messze elmaradnak a jól szervezett-tervezett, a nívós szellemi közéletet szolgáló eseményektől. A könyvtárba járó gazdag folyóiratállomány így akkor használatlan marad (pedig milyen szép összegbe kerül a járatásuk), a könyvtári digitális eszközök szintúgy, a kiállítások, könyvbemutatók, szakköri foglalkozások elmaradnak, az iskolai csoportok könyvtárral ismerkedő látogatásai erre a hosszú időre megszűnnek, nem lesz helyben olvasási lehetőség, nem működhet a könyvtár gazdag kézikönyvtára sem, pedig az jó segítője a középiskolai szintű (már-már tudományos) kutató munkának – szóval a város polgárai fél évre elesnek jól felszerelt könyvtárunk minden fontos szolgáltatásától. Indokolhatatlanul nagy, elviselhetetlen szellemi szegénység. Ebbe József Attila és Juhász Gyula (sorolhatnánk tovább is: Móra Ferenc, Pulitzer József…) városának nem szabad belenyugodni! Akik a nyitva maradó könyvtárért cselekszenek, nagyon fontos és jó ügyet szolgálnak. Sikerükért a jóérzésű makóiak hálásak lesznek, sikertelenségünk közös szégyenünk marad.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink