A marosleleiek is birtokba vették a kerékpárutat

Pénteken Dr. Martonosi György polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő is átadta a kerékpárutat, valamint a sportparkot. A helyi iskolások közös kerékpározással vették használatba.

A község első embere felidézte: 2015 októberében Farkas Éva Erzsébettel és Almási Istvánnal a maroslelei hivatalban tartottak egyeztetést, amikor felmerült a kerékpárút ötletel. Arra gondoltak, három év múlva elkészülhet, ez sikerült is.

Martonosi György úgy értékelt: az állami támogatásból és TOP-os forrásból megvalósult kerékpárút összeköti a három települést, van gazdasági vonzata és egészségmegőrző funkciója is. A Nemzeti Sportközpontok támogatásával 13 millió forintért sportparkot alakítottak ki és elkészült a Makó-Maroslele közút felújítása is. A Hősök terén egy olyan közösségi tér alakult ki, ahol a piacon lehet vásárolni, a sportparkban lehet edzeni, a kerékpárosok meg tudnak állni pihenni. A jövőben szeretnék bővíteni a piacot és egy játszóteret létrehozni.

2014-ben arra szövetkeztünk a polgármesterrel és a testülettel, hogy Maroslele élhető község legyen. Lassan a számadás ideje következik – fogalmazott beszédében Lázár János. A térség országgyűlési képviselője elmondta: sok elképzelés, terv megvalósult az elmúlt években, például a korábbi másfél órás autóút helyett 20-25 perc alatt Szegedre lehet érni az autópályán.

Az átadóval nem értek véget a programok: délben ebéddel várták a visszaérkezőket, délután extrém trial bemutatót tartottak, helyi sportklubok, csoportok mutatkoztak be, valamint Varga Feri és Balássy Betty adott gyermekműsort.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makó első babáját köszöntötték

A január 3-án született Török Dominik családját köszöntötte pénteken Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kiss Ádám képviselő, ezzel együtt átadták az önkormányzat ajándékát.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább olvasom »