? A nap témája: A 22 éves államtitkár korábban amiatt panaszkodott, hogy úgy formálják a jogot, mint a gyurmát

És milyen igaza volt. 

444 szúrta ki, hogy Rácz Zsófia, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős új helyettes államtitkára még az Alapjogokért Központ nevű fideszes szervezet alkalmazottjaként beszélt Orbán Viktor egyik beszédével kapcsolatban arról a Hír Tv-ben (7:17-től), hogy:

„Tényleg egy ilyen világban élünk, ahol az emberek már a jogot teljesen, mint egy ilyen gyurmát, azt hiszik, hogy így formálják majd arra, amit éppen szeretnének, elvesznek belőle, hozzátesznek, teljesen, tényleg, a vágyaikkal összekeverve, minden racionalitástól elszakadva használják a jogot. Szerintem egy ilyen helyzetben, egy ilyen világban ez, hogy így ki lett mondva, ez abszolút hiánypótló. És nem azért fontos, mert Orbán Viktor mondta ki, hanem azért, mert igaz.”

Mint ismert, Rácz Zsófia miatt még a törvényt is módosítani kell, mivel eddig felsőfokú végzettség nélkül senki sem lehetett helyettes államtitkár.

Szerencsére ebben az országban a jog tényleg gyurma, így most kicsit átformázzák, hogy alkalmassá váljon Rácz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink