A nap témája: A héten is takarékoskodhatunk a fűtéssel

Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn túlnyomóan napos idő várható fátyolfelhőkkel, az ország északkeleti harmadán gomolyfelhőkkel is. Csapadék nem lesz, és a szél gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Kedden a pára-, illetve ködfoltok feloszlása után derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A déli szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 8-14, délután 22-28 fok között alakul.

Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet felé, de mellette több-kevesebb napsütés is lehet. Helyenként előfordulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél. A hajnali 10-16 fokról 19 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön napos idő várható fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. Helyenként megélénkül a nyugati, északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 6 és 14, a maximum 20 és 24 fok között alakul.

Pénteken hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, utána napos, száraz idő valószínű fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, a légmozgás mérsékelt marad. A hajnali 5-13 fokról 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd napközben napos időre van kilátás fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Helyenként megélénkül a nyugati, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 6 és 14, a csúcsérték 20 és 25 fok között valószínű.

Vasárnap a pára-, ködfoltok feloszlását követően jobbára derült, napos, száraz időre számíthatunk, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. Hajnalban 8-13, a délutáni órákban 21-26 fok várható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »