A nap témája: A jelenleg tapasztalható felmelegedésre nem volt példa az elmúlt kétezer évben

A Nature, valamint a Nature Geoscience című folyóiratokban publikált munkák szerzői 700 közvetett forrás, köztük fák évgyűrűi, korallok és tavak üledékrétegeinek elemzése révén rekonstruálták az elmúlt két évezred éghajlati eseményeit, és megállapították, hogy azok egyike sem volt globális kiterjedésű – írja a BBC hírportálja.

A 14. századtól a 19. századig tartó viszonylag hűvös időszak, az úgynevezett kis jégkorszak például a 15. században a Csendes-óceán térségében, míg a 17. században már Európában volt a legerősebb.

A kutatók szerint az általuk felvázolt hosszú távú hőmérséklet-változások egyike sem terjedt ki egy adott időben a bolygó felénél nagyobb területre. A 950-től 1250-ig tartó középkori meleg időszakban például a Föld felszínének mindössze 40 százalékán emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet.

A mostani felmelegedés ezzel szemben a bolygó döntő részét érinti. „Megállapítottuk, hogy az elmúlt két évezred legforróbb periódusa a 20. században volt a bolygó több mint 98 százalékát érintve” – közölték a szakemberek.

Hozzátették: ez erős bizonyíték arra, hogy az ember okozta globális felmelegedés nem csupán az abszolút hőmérséklet estében, hanem térbeli kiterjedésében is példa nélkülinek számít az elmúlt kétezer évben.

A kutatók szerint az iparosodást megelőzően a vulkánok voltak a legnagyobb hatással az éghajlatra, a napsugárzás változásai azonban a jelek szerint nem befolyásolták a globális átlaghőmérsékletet.

A jelenlegi éghajlatváltozás jelentősen túlmutat a környezet természetes változékonyságán. A Berni Egyetemen dolgozó Raphael Neukom szerint a műszeres vizsgálatok adatai és a saját eredményeik azt mutatják, hogy a közelmúltbeli melegedés üteme egyértelműen meghaladja a természetes melegedés – általuk kalkulált – ütemét.

A szakemberek ugyan nem vizsgálták külön, hogy valóban az ember felelős-e a jelenlegi klímaváltozásért, de az eredményeik egyértelműen ezt támasztják alá. Mark Maslin, a University College London munkatársa szerint a mostani tanulmányok nyomán a klímaváltozás tagadóinak fel kellene végre hagyniuk annak a hajtogatásával, hogy a jelenlegi globális felmelegedés egy természetes éghajlati körforgás része.

(MTI)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Az állatvédőknek is szemet szúrt, hogy tovább dolgozhat a makói gyepmester

Mint azt megírtuk, decemberben a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót a gyepmesteri telep üzemeltetésével, annak ellenére, hogy egy kétes videó került nyilvánosságra róla. Ezt furcsállja a nyíregyházi PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület, így közérdekű adatkéréssel fordultak a makói önkormányzathoz.

Tovább olvasom »

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »