A nap témája: A rendkívüli jogrend megszűnik, de marad a járványügyi készültség

Egyetlen napirendi pontja volt a kormányülésnek, ez pedig a költségvetés, illetve a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség bevezetéséről szóló tervezet. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón közölte, a javaslatcsomagot a kormány már a parlament elé terjesztette.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint indokolt a veszélyhelyzet megszüntetése és a járványügyi készültség bevezetése mivel a védekezés sikeres volt Magyarországon. A veszélyhelyzetnek legkésőbb június 20-án lesz vége.

Ezzel összefüggésben Gulyás Gergely megköszönte a társadalom fegyelmezett hozzáállását és köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak, a katonáknak, rendőröknek és mindazoknak akik segítették a kormány döntéseit a járvány idején.

Kritizálta ugyanakkor a baloldalt, amely szerinte nem a védekezésben vett részt, hanem a kormányt támadta.

„A rendkívüli jogrend tehát hamarosan megszűnik, de a járványügyi készültség még jó ideig velünk marad”

– hangsúlyozta Gulyás Gergely ami azt jelenti, hogy a kórházak működése nem változik, és megmaradnak a tiszti főorvos és a kormány extra jogosítványai.

A veszélyhelyzet megszűnését követő járványügyi készültség nem ad rendkívüli felhatalmazást a kormány számára, ezért a gyülekezési jogot például nem lehet korlátozni, de rendezvényeket be lehet tiltani

– mondta Gulyás Gergely.

A miniszter szólt arról is, hogy Budapesten a szabadtéri mozikat, színpadokat, uszodákat és stadionokat meghatározott körülmények között lehet majd látogatni, de a másfél méteres védőtávolságot mindenhol kell tartani. Ugyanez vonatkozik az éttermekre is, ahol az eddig zárt részen is lehet már vendégeket fogadni, de a személyzetnek maszkot kell viselni.

Trianon 100. évfordulóján a veszélyhelyzet ellenére is megtartják a rendezvények többségét

A kormány arról is döntött, hogy különleges szabályok lesznek Trianon századik évfordulóján. Június 3-a és 7-e között lesznek a megemlékezések, a parlamenti emlékülésen pedig Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor is beszédet tart.

„A jövő évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése”

– mondta Gulyás Gergely. Jelenleg ugyanis még nem lehet tudni, hogy a koronavírusnak milyen hatása lesz a hazai gazdasági teljesítményre.

A büdzsé önkormányzatokat érintő döntéseiről Gulyás Gergely elmondta, a kormány 858 milliárd forintot szán az önkormányzatoknak, ami 16 százalékkal több az ideihez képest. Egyben jelezte, a veszélyhelyzet elmúltával lesz majd látható hogy milyen források állnak rendelkezésre a tervbe vett fejlesztések mentén.

Iskolaőrök vigyázzák a rendet a zűrös iskolákban

Döntött a kormány az iskolaőrség létrehozásáról. Az 500 érintett intézményben az iskolaőr többnyire korábbi rendőr lesz, aki része a tantestületnek, állandóan jelen lesz ott, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak. Vannak olyan iskolák és térségek, ahol még a tanárt is megtámadják ami a miniszter szerint elfogadhatatlan. Az iskolaőr nem viselhet fegyvert, de intézkedései jogosultságai lesznek. Gulyás Gergely a döntéssel kapcsolatban közölte, már 14 év alatt is büntethető lesz a pedagógus sérelmére elkövetett bűncselekmény.

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány még Tarlós Istvánnal megállapodott a Lánchíd felújításáról, erre 6 milliárdot ígértek. Ezt az ígéretet továbbra is fenntartják, de nem tudják, hogy erre a főváros igényt tart-e.

Az Európai Bizottság 750 milliárdos mentőcsomagjáról a miniszter azt mondta, a kormány csütörtökön alakítja ki az álláspontját, mivel a tervekben szereplő közös hitelfelvételt jól meg kell fontolni.

Szintén kérdésre válaszolva Gulyás Gergely megismételte, hogy kibővítik a közmunka-programot, bővül a honvédség és a cégek támogatása, ha megtartják alkalmazottaikat vagy újakat vesznek fel. Emellett nagyszabású továbbképzési program is indul.

Arra a kérdésre, hogy mikor fog a kormány újra leülni Karácsony Gergellyel a miniszter nem tudott választ adni, de azt elmondta, hogy Fürjes Balázzsal egyeztet majd a főpolgármester.

Gulyás Gergely szerint a járvány megmutatta az árnyoldalait is az egészségügyi rendszernek, ezért úgy kell felkészülni az lehetséges második hullámra, hogy az ágazat a lehető legjobb állapotban legyen.

Jelezte, arról nem született döntés, hogy Pintér Sándor felügyelete alá kerülne az egészségügy.

A Deák téri késeléssel összefüggésben Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy az erőszakos bűncselekményeket szigorúbban büntetik, mint korábban bármikor.

Nincs még döntés az augusztus 20-i állami ünnepségek megrendezéséről. A miniszter szerint terveznek ünnepi rendezvényeket, de ha a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé, akkor nem fogják megtartani. Legkésőbb július végéig megszületik erről a döntés.

Az egyszer használatos műanyagok tiltásával kapcsolatban – amit korábban a kormány már benyújtott, majd visszavont – Gulyás Gergely elmondta, hogy Palkovics László egyeztetett a szakma képviselőivel és abban állapodtak meg, hogy az egyszer használatos műanyagok tiltására a tervezethez képest fél évvel később, jövő év július 1-től van lehetőség.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »