A nap témája: Eldőlt, 1 hónap múlva az állam elveszi a védőnői ellátást az önkormányzatoktól

Július elsejétől az állam átveszi a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, jelentette be Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese az Inforádióban.

Azt mondta, hogy

,,a jelenlegi széttöredezett, nagyon sokszereplős helyett egységes munkáltatói háttér jön létre. Ezenkívül június elsejétől él az a törvénymódosítás, amely a védőnői szakmai irányítást különválasztja a védőnői szakfelügyelettől, és a szakmai irányítás is az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz innentől.”

Bábiné Szottfried arról is beszélt, hogy folyamatban van az együttműködések megkötése az önkormányzatokkal, ez az irányító vármegyei kórházak feladata.

Elmondta, hogy ezt szabályozó jogszabály szerint az önkormányzatok a szükséges ingó- és ingatlanvagyonukat is ingyenes használatba adják a védőnői feladatellátáshoz, a védőnői ellátás pedig helyben marad, tehát nem kerülnek be a védőnők fizikálisan az irányító vármegyei kórházba.

A védőnőknek ezek után is ugyanaz lesz a körzetük, a gondozotti létszámuk, ugyanazokat a feladatokat látják el magasabb szakmai színvonalon, mondta.

A műsor további részében Bábiné Szottfried azzal is foglalkozott, hogy megcáfolja az aggodalmakat, amik az új fenntartóhoz kerülés miatt szükséges adatbekérő lapok miatt jelentek meg. Azt megerősítette, hogy kérnek adatot például arról, hogy a munkáltatónak milyen telefonok, számítógépek, autók állnak rendelkezésre, de mint mondta, „olyan jogszabályi utasítás nincs, hogy bekamerázzák a helyszínt, és hogy a gépjárműveket, telefonokat kövessék nyomon.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink