A nap témája: Felébredt Debrecen, az akkugyár-ügy óta mélyponton a Fidesz támogatottsága

A lakosság java része elutasítja Papp László fideszes polgármestert: a helyi Fidesz július eleji, nem publikus felmérése szerint Papp támogatottsága a városban akkor csupán 26 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy 1998 óta nem mértek ilyen alacsony támogatottságot fideszes politikusnak Debrecenben – írja előzeteseként a HVG.

Nyáron még csak a betelepülő akkumulátorgyárak és kapcsolódó üzemek miatt érték csapások Papp megítélését, most már viszont a kormánypropaganda által évek alatt hatékonyan betanított migránsgyűlölet is működésbe lépett a helyieknél. Az új gyárakhoz ugyanis 15-20 ezer vendégmunkás kell, akiknek pedig szükséges új munkásszállókat is építeni. Ezek építése ellen is tiltakoznak a városban, hiába nyilvánította a kormány kiemelt beruházásnak a munkásszállók építését szeptember eleji rendeletével.

Munkások márpedig kellenek, annak viszont semmi jele, hogy a városvezetés be akarná vonni a környező, sokkal elmaradottabb területek munkaerő-tartalékát. Nem indulnak olyan programok, amelyek például a romákat igyekeznének kiemelni a közfoglalkoztatás maradékából, és legalább négyórás műszakokban megpróbálnák visszaintegrálni őket a munka világába.

(Fotó: Flickr)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink