A nap témája: Már 30 ezer milliárd forint felett van az államadósság

Majdnem 2200 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága az első félévben, így átlépte a 30 ezer milliárd forintot – írja a portfolio.hu az Államadósság Kezelő Központ júniusi adataira hivatkozva.

Az adatok szerint a növekedésből több mint 900 milliárd forintot a devizaadósság tett ki az új kibocsátásoknak és a gyengébb forintnak köszönhetően. Utóbbi tényező önmagában közel 400 milliárd forintot adott az adósságunkhoz.

Portfolio azt írja, június végére 31 853,3 milliárd forintra emelkedett a központi költségvetés adóssága, ez 2171,3 milliárd forinttal volt magasabb a tavaly év véginél.

A jelentős növekedés annak köszönhető, hogy a költségvetés több mint 1800 milliárd forintos hiányt halmozott fel ebben az időszakban, amit meg kellett finanszírozni.

A 30 ezer milliárd forint feletti adósság új csúcs, a kormány konvergencia programjában az idei évre becsült 47 ezer milliárdos GDP 67,8 százaléka a tavaly év végi 66,3%-kal szemben. Ráadásul a konvergencia programban még 3%-os gazdasági visszaeséssel számolt a kormány, miközben épp a napokban ismerte el Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy ennél nagyobb, akár 5-6%-os is lehet a recesszió.

A forint gyengülése is megdobta az államadósságot

A Pénzügyminisztérium költségvetési beszámolójából az is kiderül, hogy a magyar fizetőeszköz gyengélkedése is hozzájárult az adósság emelkedéséhez, ugyanis a tavaly év véginél magasabb euróárfolyam 385,3 milliárddal dobta meg a devizaadósságot az átértékelődés miatt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »