A NAV bizakodó, szerintük gyorsulhat a teherforgalom is a határon

A személyforgalomban nyáron bevezetett „egymegállásos” rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Rendőrség most a teherforgalomban közlekedők várakozási idejének csökkentésén dolgozik.

A közúti határátkelőhelyek személyforgalmában már július óta működik az úgynevezett „egymegállásos” rendszer. Ez azt jelenti, hogy az utazóknak csak egyszer kell megállniuk a határon, mivel a rendőrök és a pénzügyőrök egy lépésben, közösen ellenőrzik a gépjárműveket. A rendszer a nyári forgalomban jól vizsgázott, a határokon a személyforgalom gyorsabb és egyszerűbb lett.

A zökkenőmentes határátlépés, a torlódások megszüntetése az utazók, fuvarozók és hatóságok érdeke is. A NAV és a Rendőrség – az érdekképviseleti szervek bevonásával – most a teherforgalom gyorsításának lehetőségeit vizsgálja, közösen kutatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások okát és az átlépést nehezítő körülményeket.

A NAV vezetője és az országos rendőrfőkapitány pénteken Röszkén tárgyalt a lehetséges megoldásokról és a várakozási idő csökkentéséhez szükséges feltételekről.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »