A Szeged Határrendészeti Kirendeltség épületébe költöztek a megyei polgárőrök

A két új irodát 2020. július 29-én ünnepélyes keretek között adta át Dakos József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány dr. Túrós Andrásnak az Országos Polgárőr Szövetség elnökének.

Dakos József az ünnepségen hangsúlyozta, a rendőrség számára fontos a szervezetek közötti szoros együttműködés a közrend és közbiztonság fenntartásában, illetve a határőrizeti feladatok ellátásában. Ennek az együttműködésnek a jegyében segítették a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségét, amikor új székhelyet kerestek.

Dr. Túrós András kiemelte, az új irodákban a megyei szövetség megfelelő körülmények közt dolgozhat a jövőben. A polgárőrséget a rendőrség legfontosabb stratégiai partnerének, a közös szolgálatot pedig az együttműködés királynőjének nevezte.

Gémes László a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta, a közös munka sikerét bizonyítja, hogy kiemelkedően jó a megye lakosságának szubjektív közbiztonságérzete.

Az ünnepségen részt vett dr. Mikecz Péter a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal főigazgatója, illetve a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Mészáros Zoltán tűzoltó ezredes is.

Az új központ a Szeged Határrendészeti Kirendeltség épületében kapott helyet. A korszerűen felszerelt irodákat szerdától használhatják a szolgálatot ellátó polgárőrök.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink