A Tóalj utcában épülhet az új vásárhelyi könyvtár

Rendkívüli közgyűlést tartottak csütörtökön, ahol megszavazták a könyvtár helyét; a szikáncsi részönkormányzat létrehozásának formáját; cégek üzleti tervét fogadták el és személyi változásokban döntöttek.

Három választási lehetőség került a vásárhelyi közgyűlés elé a leendő könyvtár lehetséges helyszínéről: a Zrínyi utca, a Tóalj utca és a Deák Ferenc-Nagy Sándor utcák kereszteződése. Arról beszámoltunk: nyáron kérdőíven a lakosok tíz helyszínre szavazhattak, a legtöbb három került a testület elé határozati javaslatként. Sebestyén Tibor főépítész elmondta: szakmai szempontból a Tóalj utcát javasolja. A grémium ezt a változatot fogadta el.

Rendelettervezet született azzal kapcsolatban, hogyan jöjjön létre a szikáncsi részönkormányzat. A jogi iroda vezetője, Keresztury Monika ismertetéséből megtudtuk, hogy a korábbi négy helyett öt főből áll majd a testület, ebből kettő lehet helyi lakos, három pedig települési képviselő. Azt is kihangsúlyozta, a szikáncsiak az eljárás során nem „választanak”, hanem „ajánlást tesznek”, a végső szót a közgyűlés fogja kimondani.

A további napirendi pontok során a képviselők elfogadták a HVSz, a Hódfó NKft., a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. és a Hód-Fürdő Kft. idei üzleti tervét.

A lakásügyi bizottság tagja, Nagy Ernő lemondott posztjáról, helyére Korsós Sándort, a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató vezetője kerül.

A Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány kuratóriumi tagja lett a lemondott Tóth Sándorné helyett Krupiczer Ferenc önkormányzati képviselő. A Hódmezővásárhely Városáért Közalapítvány Páger Lajos kuratóriumi tag helyére Kissné Urgyán Mária, Kulik Jenő felügyelőbizottsági tag helyére Bárány Béláné kerül. A fejlesztéseket, TOP-os programokat irányító Vásárhelyi Helyi Közösség elnöke Benkő Zsolt képviselő helyett Kis Andrea alpolgármester lett.

(A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink