A végzősöket köszöntötték a Jugyu szalagavatóján – galériával

A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola nyitotta a középiskolai bálok sorát Makón. Összesen három osztály végzőseit köszöntötték tegnap.

Talpas Petra iskolalelkész arról beszélt: Isten tulajdonsága, hogy boldog, bár ezt nem hangoztatják, de megtalálható a Szentírásban Pál apostolnál. Az életet megosztotta másokkal, minden cselekvését a szeretet határozza meg. A lelkész szerint ez azt jelenti, hogy Isten nem hagyja annyiban, ha boldogtalanok vagyunk. Megad minden eszközt, hogy boldogok legyünk és szerinte ha úgy hiszünk, ahogy megkívánja tőlünk, akkor azok leszünk. A végzősök szüleinek azt üzente, nem kell elhalmozni a diákokat, nekik pedig azt kívánta, hogy a hitben és a szerelemben is legyenek boldogok.

A három osztályba összesen 46-an járnak, de péntek este csak 45-en kaptak szalagot. Azt este folyamán bemondták, hogy az iskola tanulója, Antal Krisztián országos 3. lett ökölvívásban a kategóriájában, ezért nem tudott részt venni az ünnepségen.

Aszódiné Pernye Szilvia igazgató elárulta, egyszerre örülnek, félnek, aggódnak, ugyanis a diákokat eddig tudták segíteni, de most elindulnak hosszú útjukra. Elméjüket, hitüket, szorgalmukat, akaratukat csiszolták az elmúlt 4 évben. Azt kérte, a szalag emlékeztesse őket az eltöltött évekre, emlékekre, tanáraikra. Kívánta, hogy eredményekkel igazolják a diákok a szülők segítségét.

A Makói Csípős Facebook oldalára töltöttünk még fel fotókat és a bécsi keringők felvételeit is hamarosan közzétesszük:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Kínai beruházás érkezhet Maroslelére is

Történelmi léptékű beruházás küszöbén Maroslele – jelentette ki oldalán Drimba Tibor, a község polgármestere és néhány fotót is feltöltött, amelyen tárgyalópartnerivel látható.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Havi 2 millióra emelték Mágori András fizetését, erre ő hőbörögve ment neki annak, aki ezt szóvá tette – videóval

Pénteken döntöttek a megyei közgyűlésben az alelnökök fizetéséről. Mágori András megyei elnök bérét 1.170.000 forintról 2.356.000 forintra emelték a törvényeknek megfelelően. Az alelnököknél a közgyűlés dönthet, hogy az elnök bérének hány százalékát adják meg 70-90% között és a Fidesz természetesen a lehető legtöbbet javasolta.

Tovább olvasom »