A vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg rokonait egy Vásárhely melletti településen

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a megromlott családi viszonyok miatt a vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg a szomszédjában lakó unokahúgát.

A vádirat szerint a vádlott és rokonai két szomszédos ingatlanban éltek egy Hódmezővásárhely melletti településen. A vádlott és a szomszédok közötti viszony megromlott részben abból adódóan, hogy a vádlott feltételezései szerint az ő vízvezetékéből a szomszédok jogtalanul vételezték a vizet. Emiatt a vádlott 2019. nyara óta több sms-üzenetet küldött az unokahúgának, hogy szüntesse meg a két ingatlan közötti vízvezeték leágazást. Idén februártól kezdődően a vádlott, hogy nyomatékot szerezzen kérésének, a telekhatáron több alkalommal gödröt ásott, majd azt betemette a leágazás megkeresése céljából.

A vádlott 2020. február 23-án a délelőtti órákban ismételten egy szöveges üzenetet küldött a szomszédban lakó unokahúgának. Az üzenet tartalma szerint a vádlott talált egy csövet, amely tőle vezet valahová és abba gázt fog vezetni, hogy meggyújtsa és felrobbantsa, kiderítve így, hogy hol a cső másik vége. Az üzenetben foglaltakat komolyan véve a vádlott unokahúga a rendőrséget értesítette amiatt is, mivel a férfi ismételten egy gödröt ásott a telekhatáron.

A helyszínre érkező járőrök azt tapasztalták, hogy a vádlott éppen egy gázkeveréket tartalmazó flakonnal és egy ronggyal a kezében tart a kiásott vízvezetékhez és a rendőröknek is azt hangoztatta, hogy neki joga van ahhoz, hogy a vezetékbe gázt vezetve azt felrobbantsa, mert így akarja kideríteni, hogy hol a cső másik vége. Közölte azt is a rendőrökkel a férfi, hogy inkább börtönbe megy, de véghez viszi amit eltervezett. Mivel többszöri felszólításra sem hagyta abba cselekményét, valamint a fenyegető kijelentéseit is ismételgette, ezért őt előállították.

Az eljárás során megállapították, hogy a vádlottól lefoglalt gázkeveréket tartalmazó flakonnal a szomszédos ingatlanban, vagy az ott tartózkodók testi épségében kárt okozni nem tudott volna. A kiásott gödörben levő vízvezetékbe olyan mennyiségű gázkeveréket nem tudott volna bejuttatni, amellyel robbanást okozhatott volna.

A vádlott szöveges üzenetei és a rendőrök felé tett kijelentései azonban olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényállítást tartalmaztak, amely a rendőröket arra késztette, hogy intézkedjenek az esetleges közveszéllyel járó esemény elhárításáról, mert a vádlott erre hivatkozott.

A járási ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink