Együtt vonatozhat Magyar Péter és Lázár János
Magyar Péter a közösségi oldalán üzent Lázár Jánosnak, miszerint „a vonat nem vár. És a magyar emberek sem. Elég volt!” A poszt alatt Lázár János kommentben reagált: „Várlak”.
Magyar Péter a közösségi oldalán üzent Lázár Jánosnak, miszerint „a vonat nem vár. És a magyar emberek sem. Elég volt!” A poszt alatt Lázár János kommentben reagált: „Várlak”.
Jól sikerült ez a hét Makón, hiszen a vártnál többen jelentkeztek véradásra – számolt be róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala.
Csütörtökön a Momentum Mozgalom, a Szikra Mozgalom, az MKKP Szeged és az aHang helyi tagjai Lázár János lemondását, működő vasutat és a vasutasok megbecsülését követelte a Szegedi Nagyállomáson.
Farkas Éva kedden Yin Gaoval, a Benepack Hungary Kft. vezérigazgatójával és Kiss Dániellel, a Market Zrt. főépítésvezetőjével ismét bejárta a makói ipari parkban megvalósuló csomagolóanyag-üzem építkezését.
A keddi rendes testületi ülés keretében helyszíni bejárást tartottak a kiszombori képviselők a szolgáltató házban. A központi helyen lévő, helyi védettség alatt álló épületet európai uniós és hazai forrásokból újítja fel teljesen az önkormányzat.
Tűz ütött ki egy parasztházban, Apátfalván, a Rákóczi Ferenc utcában hétfőn.
Lázár János a Tranzit Fesztiválon értékelte azt az új helyzetet, amit Magyar Péter és a Tisza Párt megjelenése okozott a június 9-i választások után. Azt
Gruber Mihály makói lakos a Galamb József a Tehetséges Diákokért Alapítványnak ajándékozott jelentős összeget, melyből megalapították a Gruber Mihály díjat – adta hírül az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola csütörtökön.
Magyarország gazdasági környezete az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül. Ezek a változások komoly kihívások elé állították a helyi vállalkozásokat, amelyeknek gyorsan kellett alkalmazkodniuk a megváltozott piaci feltételekhez.
Vízelvezető árokba borult egy traktor Kiszomboron, a Nagyszentmiklósi utcában csütörtökön reggel.
Mint azt megírtuk: felújítják a Kálvin Téri Óvodát és nagy meglepetésre az ovisok a volt Bartók iskola épületébe költöznek, amit pont azért zártak be, mert túl korszerűtlennek találtak. A költözésről szerdán tájékoztatták a szülőket és a dolgozókat.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egy határozatot tett közzé az oldalán, amiből kiderül, hogy több ellátás is szünetel a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ székhelyén, Vásárhelyen.
2012 novemberében Szócska Miklós, akkori egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt Hódmezővásárhelyen, hogy integrálják, egy közös intézményben működik tovább a makói és a hódmezővásárhelyi kórház.
Névtelenséget kérő olvasónk arról tájékoztatta a Makói Csípőst, hogy vasárnap egy érdekes telefonhívást kapott. A Társadalomkutató Kft. kereste meg, egy Makóval kapcsolatos felméréssel kapcsolatban.