Az államtitkár szerint a Fidesz-közeli cég hibázott az M0-ás autópálya hídjánál

Az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium nem az elvárható gondossággal járt el a Deák Ferencről elnevezett Hárosi Duna-híd kialakításánál, a beépített saruk alulméretezés miatt folyamatosan tönkremennek, ami a forgalom már többedszeri leállításához vezet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a hídnál tartott sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás kiemelte: a saruk állapotát szeptembertől folyamatos helyszíni szemlékkel és újonnan kiépített monitoring rendszerrel is ellenőrzik, mióta korábban már eltörött egy. E hét szerdán egy másik saru is eltört, bár a károsodás mértéke nem indokolta a híd azonnali lezárását, de sürgős és sokaknak nehézségeket okozó intézkedések kellenek.    

Hangsúlyozta: a konzorciumvezető Strabag és a hídszerkezeti munkákkal megbízott alvállalkozója, az A-Híd nyilvánvaló módon felelőtlenül járt el, hibázott a sarutípus kiválasztásánál. 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőtől előreláthatóan vasárnapig forgalomterelést kénytelen bevezetni, a bal pálya hidat az M1 felé ismételten le kell zárni. Ez az ára annak, hogy az autósok biztonságban legyenek. A terelés 2+2 forgalmi sávos ideiglenes kiépítést jelent a jobb pálya hídon a halászteleki csomópont felhajtás lezárásával – ismertette.

Az A-Híd Zrt. az Apáthy Endre nevével fémjelzett Híd-csoport zászlóshajója. Apáthy érdekeltségei már az első Orbán-kormány idején is meghatározóak voltak, és ha jobboldali kötődést keresünk, nála sem kell messzire menni: a Fidesz-közeli szolnoki vállalkozás, az Axon Vagyonkezelő felügyelőbizottsági, majd igazgatósági tagja volt. Apáthy jobbkeze, az A-Híd vezérigazgatója, Sal László pedig – azon kívül, hogy a csoport másik cége, az Axon Lízing igazgatóságában ült – 1999 és 2004 között a Közgép vezérigazgatójaként dolgozott – derül ki a 24.hu cikkéből, mely a Lánchíd felújításáról szól és szintén érintett az A-Híd. A cég évről évre növeli a bevételeit, tavaly 48 milliárd forintnál tartott.

(Kiemelt fotó: Lezárt útszakasz az M0-ás autóút déli szakaszának felújítási munkálatai miatt Dunaharasztinál 2018. szeptember 14-én/MTI/Koszticsák Szilárd)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »