Az elhunyt makói zsidókra emlékeztek

Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Ennek alkalmából tartottak megemlékezést Makón is a megújult környezetű zsidó emlékjelnél, Dr. Kecskeméti Ármin emléktáblájánál és a zsinagógában.

Makót Kis-Jeruzsálemnek is hívták egykor, mígnem a második világháború során 1200 makói és környékbeli zsidó vesztette életét. Beszédében Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta:

Veszteség a városnak és a népnek. Tanulnunk kell a történelemből. Az antiszemitizmus, a gyűlölet, kirekesztés a közelünkben terjed. Csak akkor tudjuk megfékezni, ha a társadalom minden csoportja, politikai vezetők is nem engednek a politikai szintre emelt gyűlöletkeltésnek.

Napjainkban kevés számú, de annál aktívabb tagjai vannak a zsidó közösségnek. Simon Hajnalka, a Makói Zsidó Közösség és a Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület képviseletében beszélt. Emlékeztetett: 75 éve a sárga csillag viselése volt a kezdet, aminek a megkülönböztetés, a megszégyenítés volt a célja. A zsidókat idegen házakba, gettókba vitték őket. Egy nap 180 kalóriát ettek, ami napi egy zsemlét jelent. Szétválasztották a családokat, és azt mondták nekik, hogy csak Szegedig viszik őket a vonattal. Azonban munkaszolgálatra vitték a férfiakat, a gyerekeket és időseket pedig kivégezték.

A főrabbiról Dr. Simonné Dr. Báron Zsuzsanna mesélt. Dr. Kecskeméti Ármin1898-tól 40 éven keresztül vezette a hitközséget, 1914-ben avatta fel az új neológ zsinagógát Makón. A háború vége felé az erősödő antiszemitizmus miatt visszavonult a közélettől. 1944 májusában közösségével együtt gettóba zárták, júniusban deportálták. Korábban úgy tudták, az ausztriai Strasshofban hunyt el, de onnan feleségével együtt Auschwitz–Birkenauba vitték.

A zsinagógában a Budapesti Fesztiválzenekar adott ingyenes koncertet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink