Szegedi lakásokra specialzálódott két makói betörő
Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.
Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.
Véletlenül rázáródott a lakásajtó egy kisgyermekre csütörtökön Makón, egy Hunyadi utcai lakásban.
A közlekedésbiztonságra veszélyt jelentő járműveket ellenőrzött az Építési és Közlekedési Minisztérium: 114 millió 491 ezer forint bírságot szabtak ki a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály közúti ellenőrzési akciói során november 12. és 18. között Magyarország román határszakaszán – közölte a tárca.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy polgármesterrel és 4 társával szemben, akik egy munkásszálló építése során okoztak több, mint 200 millió forint vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek
Mindenszentek és halottak napján a Csongrád-Csanád vármegyei polgárőrök idén is folyamatos bűnmegelőző járőrszolgálatot láttak el a települések temetőiben, sírkertjeiben és azok környékén
Amikor a párt érdeke úgy kívánta, éveken át riogatta az embereket migránsokkal a Fidesz-propaganda. Most, amikor valóban egy migrációs válság küszöbén vagyunk, a kormánypárti politikusok leszavazták a Jobbik-Konzervatívok határvédelemről szóló javaslatát.
Még 2021. augusztus 4-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy eltűnt egy autó Csanádalbertiről.
Meggyulladt az árokpart szombat délután Nagyéren, a Damjanich utcában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjének közelében kismacskák kétségbeesett nyávogására lettek figyelmesek. A pálya mellett, egy artézi kútnál lerakott diszperzites vödörben hagyták sorsukra őket, mielőtt megtalálták őket.
A Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen egy szír állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre 2023. október 6-án délben egy német honosságú BMW 320I típusú gépjárművel.