📷 Művészien faragott padokat avattak a makói Szikszai iskolában
Már összesen három egyedi, kézzel faragott pad ékesíti a Szikszai György Református Általános Iskola udvarát. Ebből egyet tavaly adtak át a diákoknak, hétfőn pedig kettőt avattak
Már összesen három egyedi, kézzel faragott pad ékesíti a Szikszai György Református Általános Iskola udvarát. Ebből egyet tavaly adtak át a diákoknak, hétfőn pedig kettőt avattak
November 30-án, szombaton délután kezdődnek az első adventi hétvége programjai Makón, a Makovecz téren. A vásári forgatag és a mesehinta mellett megtekinthető lesz Magyarország legszebb
Kevés a szórakozási lehetőség a fiataloknak – erre jutott a makói képviselő-testület még október végén. Akkor abban maradtak, hogy szerveznek egy kerekasztal-beszélgetést a témában. Ez megtörtént, a múlt heti testületi ülésen pedig szóba került.
November közepétől a PENNY vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagy bevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül – írja közös közleményében a PENNY és a foodora. A foodora felületén a vásárlók a PENNY üzletekben elérhető valamennyi termékkategóriából válogathatnak.
A hajrában szerzett góllal szerezte meg a három pontot a Makó FC a Tiszasziget ellen a megye I. szombati játéknapján. A makóiak ezzel feljebb zárkóztak és úgy vannak a 6. helyen, hogy a második Sándorfalva mindössze öt pontra van tőlük.
Szerdán a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Kávéház különtermében rendezte meg a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ hagyományos Erzsébet-napi Tudományos ülését. Itt főorvosi és adjunktusi kinevezéseket adtak át, valamint tudományos előadásokat tartottak.
Farkas Éváék eddig azt hangsúlyozták, hogy makóiak és térségbeliek dolgoznak majd a Benepack makói gyárában, most azonban a kormánypárti Index arról írt, hogy kínaiak is lesznek majd.
Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Kallai Árpád adott tájékoztatást a makói telephelyről a szerdai testületi ülésen. Több terület is szóba került, de a fekvő szülészet-nőgyógyászat ezúttal nem.
A makói rendőrök lezárták a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki egy nyugdíjastól lopott.
Czirbus Gábor még tavaly kezdeményezte önkormányzati képviselőként, hogy a híd lábánál, a foci pályához vezető út mellett egy méltó kegyeleti helyet hozzanak létre. Ez idén nem valósult meg, a tegnapi testületi ülésen pedig kiderült ennek oka is.