
Elhunyt Baróczi Gusztáv, egykori makói labdarúgó, a MAK pálya gondnoka
Baróczi Gusztáv, Guszti bácsi a mai napon, 68. születésnapján itt hagyott bennünket – számolt be a rossz hírről a Makó FC csütörtök délelőtt.
Baróczi Gusztáv, Guszti bácsi a mai napon, 68. születésnapján itt hagyott bennünket – számolt be a rossz hírről a Makó FC csütörtök délelőtt.
Izgalmas második félidőt követően hozta el a három pontot Mórahalomról a Makó FC a megyei első osztályú bajnokság soros fordulójában, szombaton.
Március 8-án Kisteleken rendezték meg a 2024–2025-ös tanév Csongrád-Csanád Vármegye Egyéni Sakk Diákolimpiáját. Az egy napos, rapid lebonyolítású versenyen összesen 187 általános és középiskolás diák
12 csapat nevezett 11 településről és 3 megyéből a Megye-Gyöngye foci kupasorozat első eseményére, Mezőhegyesre – tájékoztatta a Makói Csípőst Valki Alex szervező. Első lett
Ebben a naptári évben első győzelmét szerezte a Makó FC a megyei első osztályban. A makóiak a fordulót követően a negyedik helyen állnak. Hódmezővásárhelyi FC
Nikitscher Tamás 2021 őszén az NBIII-as Makóban játszott kölcsönben. Most bejelentették, hogy a spanyol La Ligában szereplő Real Valladolidhoz igazolt.
Ma lejátszotta az első felkészülési találkozóját a megye I-es Makó. A csapat a negyedik helyről várja a februári folytatást. A megye I-es csapat minden hazai
Két hétvégén át zajlottak a küzdelmek a makói IX. Givaudan Kupa teremlabdarúgó tornán. A három kategóriába összesen 28 csapat nevezett, íme az eredmények:
Csongrád-Csanád vármegyében is megtartotta a Magyar Diáksport Szövetség a legaktívabb és legeredményesebb pedagógusok és iskolák díjátadó rendezvényét. Makói érintett is van.
Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.