Csak a korlátozások egy részét lehet feloldani az oltatlanok számára

A járványügyi intézkedések egy részét tudja csak feloldani mindenkinek a kormány, egy másik részét pedig a védetteknek. A részletes intézkedéseket pénteken ismerteti a miniszterelnök – hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely miniszter kifejtette: Magyarországon a pünkösdi hétvégén meghaladja az 5 milliót a beoltottak száma, új intézkedések lépnek hatályba. Ezeket a kormány részletesen megtárgyalta és javaslatot tesz az operatív törzsnek, amely pénteken 6 órakor a miniszterelnök részvételével ülésezik, és az ott meghozott döntéseket Orbán Viktor péntek délelőtt ismerteti. Jelezte,

az ingyenes parkolás megszűnése és a hitelmoratórium meghosszabbítása is ezen megtárgyalt témák közé tartozik.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az oltásnak köszönhetően sikerült leküzdeni a járvány harmadik hullámát, de a vírus továbbra is ,,itt van velünk” és azok között, akik még nem oltatták be magukat és fertőz is. Ezért mindenkit arra kért, hogy regisztráljon és oltassa be magát.

Elmondása szerint a járvány jelenlegi, harmadik hulláma után a rendkívüli jogrend csupán addig fog fennmaradni, amíg az feltétlenül szükséges.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a kormány javaslatot tett a kijárási tilalom megszüntetésére ötmillió beoltott elérése esetén; erről is az operatív törzs dönt péntek reggel. A tárcavezető megjegyezte, az ötmilliós átoltottság elérése után már nem a beadott vakcinák számához, hanem a fertőzöttségi adatok alakulásához kötik a védekezési intézkedések szükségességét.

Az oltási program 5 millió beoltott felett ,,láthatóan” le fog lassulni, még annál is jobban, mint 4 millió után.

,,Talán 5,5, ha nagyon optimisták vagyunk, 6 millió oltásig még el tudunk jutni”

– közölte a miniszter.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte azt is, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a vasárnap éjfélkor lejáró ingyenes parkolást, keddtől újra fizetni kell érte. A hitelmoratórium meghosszabbítására vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta, arra számítanak, hogy a törleszteni tudók egyébként sem akarják majd igénybe venni ezt a kedvezményt szeptembertől, ugyanakkor a kabinet lehetővé akarja tenni, hogy akinek továbbra is szüksége van a moratóriumra, az élhessen vele. Gulyás Gergely közölte, a kormány egyelőre nem döntött arról, hogy a koronavírus-járványra tekintettel felmentést ad-e az diplomázóknak a nyelvvizsga megszerzése alól.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink