? Dr. Török Miklós szerint akkor fejlődhet a város, ha a vezetők és az ellenzék összehangolja a munkáját

A lokálpatrióta összefogás jelöltjeként a hetes választókörzetben indul dr. Török Miklós. Úgy véli, akkor jut előrébb Makó, ha a kormányzó erő és az ellenzék összehangolja a munkáját, a képviselőknek pedig nem a nagypolitika hatalmi játszmáit kell bemutatni a testületi üléseken.

Dr. Török Miklós 21 éve állatorvos, az elmúlt öt évben a makói képviselő-testületi tagja volt. Azért döntött az indulás mellett, mert szeretné, ha a város dolgai jobban mennének, mint eddig.

A körzet jelenlegi képviselője az alpolgármester, Török szerint így nagy lehetőségei vannak és ezt ki is használja. Ezért a hetes körzet nincs elhanyagolva, de vannak hiányosságok. Felhívja rá a figyelmet, hogy a Szent István téri sportpálya burkolata évente javításra szorul, amikor tönkre megy, akkor balesetveszélyes. – Nem túl szerencsés, ahogy átalakították ezt a pályát. Előrelépés volt, sokan használják, de nem volt átgondolt a koncepció. Egy jó ötletet rosszul valósítottak meg, de ez általánosságban elmondható a városban – fogalmazott.

Ide sorolható a Csipkesor is: a látványtervhez képest egészen máshogy mutat, a kivitelezés kritikán aluli. Az erkélyekről lefolyó víz becsöpög a lambériák közé, ezért ázik be, az átalakítás előtt a lakók elképzeléseit nem hallgatták meg.

,,A későbbi felújítást is bonyolítja a jelenlegi állapot. Az ott lakók és az üzlettulajdonosok látják a problémákat, a közlekedők is, hiszen a bumbik balesetveszélyesek. A jobbító szándék benne volt, de gyenge lett a megvalósítás”

– közölte.

Ilyen volt a Csipkesor látványterve

Elárulta, hogy Kölcsey utca forgalma nagyon hosszú idő óta probléma. Politikai ígéret volt 2014-ben az elkerülő útra, ami Kiszombor felé elvezetné a forgalmat, de Török szerint ez egy örök ígéret lehet, egyelőre nem látunk belőle semmit. Az autószállító trélerek éjjel-nappal mennek, zavarják az ott élők nyugalmát, ezért lenne fontos az elkerülő út.

Az elmúlt öt év képviselői munkáját értékelve azt mondta: mindenkinek megvannak a kiosztott szerepei a testületi üléseken, most ő volt az intrikus. – Olyat is mondtam, amit másokat talán zavart, de a jobbító szándékkal hívtam fel a figyelmet. Hitvallásom, hogy az ellenzék feladata az, hogy rámutasson a hibákra és próbálja a vezetőket rászorítani arra, hogy jó irányba menjenek – mesélte. Ekképpen sikerként értékeli a Kálvin utcai rendelő újjáépítését és az időseknek biztosított ingyenes kukák kiosztását.


Dr. Török Miklós bemutatása a sajtónak augusztus végén, 11:45-től

Szerinte ,,ősbűn” volt a hatalom részéről, amikor a legutóbbi választás után nem vették figyelembe a bizottsági helyeknél a választási eredményt. A Fidesz 45%-nyi szavazatot kapott Makón, a többiek 55%-ot. Török szerette volna, ha ez az arány legalább bizottsági összetételben látszott volna, de minden bizottságban csak 1-1 helyet kapott az ellenzék.

,,Így az érdemi döntés előkészítő munkából kihagyták az ellenzéket. Ha odakerülünk, mi ezen változtatni szeretnénk. Akkor jut előrébb a város, ha a kormányzó erő és az ellenzék összehangolja a munkáját. Szerintem a képviselők az emberek életének a jobbításával foglalkozzanak, ne a nagypolitika hatalmi játszmáit mutassák be a testületi üléseken”

– közölte dr. Török Miklós.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink