Együttműködést kötött a megyei rendőrség és a szakképzési centrum

Ünnepélyes keretek között a stratégiai partnerség jegyében egy együttműködési megállapodást kötött kedd délelőtt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.

A duális képzés rendszerébe 2024 szeptemberétől a rendőri szervek, mint képzőhelyek kapcsolódhatnak be, ez adta az apropóját a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásának – emelte ki Polyák Zsolt dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, c. egyetemi tanár köszöntőjében. A rendőrfőkapitány beszédében kitért arra, hogy a rendőrség számára mindig is fontos volt a társadalmi szerepvállalás, a kapcsolatok folyamatos bővítése és erősítése, ezért örömmel fogadta Kincses Tímea főigazgató megkeresését.

Mint mondta: az egyezmény keretében nagy hangsúlyt fektetnek a pályaorientációra, így a szakképző intézmények diákjai és szülei teljeskörű tájékoztatást kapnak a rendőrségi képzésekről. Emellett igény szerint a bűnmegelőzési szakemberek prevenciós előadásokat tartanak a tanulók részére, valamint a 13. évfolyamosoknak valós munkakörnyezetben lehetőségük nyílik majd tapasztalatszerzésre, tehetségük fejlesztésére és kibontakoztatására is. Az elhangzottak zárásaként a vármegyei rendőr-főkapitányság vezetője bizakodását fejezte ki a hosszú távú eredményes munka iránt, mely új távlatokat nyithat mindkét fél számára.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Ökörszemektől hangosak a Maros-menti erdők

A csendes, téli erdőkben messzebbre hallatszanak a hangok, mint a többi évszakban. Ha leülünk a Maros partján és kicsit hallgatózunk, akkor szinte biztos, hogy kis idő múlva megüti a fülünket a marosi erdők legnagyobb harkályának, a fekete harkálynak a rikoltása. Meghallhatjuk a nagy fakopáncsok élelemkereső kopogtatását is.

Tovább olvasom »