Elhunyt a Hagymaház és a sportcsarnok korábbi igazgatója, Bálint Márta

Bálint Márta rövid, súlyos betegségben elhunyt. Kérésének eleget téve, búcsúztatójára családja és barátai körében kerül sor – közölte a szomorú hírt családja hétfőn délután.

A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – művelődésszervező szakán szerzett diplomát 1979-ben. Átmenetileg 5 évig tanított a Belvárosi Általános Iskolában, ám utána visszatért igazi hivatásához, az első munkahelyére, a makói művelődési központba.

A Hagymaház és Szabadtéri Színpad, a Városi Sportcsarnok, az akkori sátorcsarnok és az extrém sportpálya Bálint Márta szakmai vezetésével évről évre bővülő kínálattal, magas szakmai színvonalon szolgálta ki Makó és térsége lakosságát, valamint az idelátogatókat.

Az ő nevéhez fűződik Makón számos egyedi kulturális rendezvény ötlete és megszervezése: Újévi Koncert, Makói Muzsika, Páger Antal emléknap és a Páger Színészdíj adományozása. A Hagymafesztivál és az egykori Makó Expo kulturális programjainak kialakításával és megvalósításával hozzájárult e rendezvények sikeréhez és nemzetközi elismertetéséhez – olvasható a Szín c. művelődési folyóirat egy 2007-es számában.

Az önkormányzat Makó város fejlődése, kulturális értékeit növelő, eredményes munkája elismeréséül Bálint Mártát 1998-ban a Makó Város Közszolgálatáért, az általa vezetett akkori Kulturális – Közművelődési Kht.-t pedig 2004-ben a Makó Városért kitüntetésben részesítette.

Nyugodjék békében!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink