Elhunyt a makói Keri egykori pedagógusa, igazgatóhelyettese, Kréz Tibor

Kréz Tibor 1971 óta szívvel-lélekkel dolgozott a makói Keriért, 1986-tól igazgatóhelyettesként egészen 2008-as nyugdíjba vonulásáig egyengette az iskola útját. Az intézmény korábbi pedagógusa váratlanul elhunyt, az iskola oldalán Papós András igazgató írt róla megemlékezést.

,,Karácsonykor itt ültél közöttünk, lelkesen, életörömmel és tervekkel telve meséltél a szép nyugdíjas évekről, hogy van időtök utazni, hogy mennyi örömöt találsz az életben. Mi, a most itt tanító kollégáid, annyira örültünk, hogy végre volt időd eljönni közénk. Annál nagyobb fájdalommal vettük tudomásul, hogy Te, a Keri családjához tartozó kollégánk, váratlanul eltávoztál közülünk”

– írta a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium igazgatója.

Kréz Tibor nemcsak kémia-fizika szakos tanár volt, hanem osztályfőnök, a Diákönkormányzati Kört segítő rendezvényszervező és még lövész szakkört is vezetett. Nappali és levelezős tanulók százai köszönhetik neki, hogy áruismeretük és gyakorlati tapasztalatuk biztos pontot jelentett számukra a munka világában.

Papós András kiemelte: Kréz Tibor nyilvánvalóan szeretett pedagógus lenni, hiszen Tibor fia is követte őt ezen a pályán.

,,Számtalan kihívást és változást éltünk meg együtt. De mindig volt egy történeted, egy mosolyod, ami kisimította a hétköznapok döccenőit. Mindannyian a mosolyodra emlékezünk és arra, ahogy felszegted az állad és a plafon felé tekintve eltöprengtél egy-egy probléma megoldásán. A KERI 37 elhivatott évet köszönhet neked. Felkészültségből, elszántságból mindannyian példát veszünk rólad, hiszen mindvégig az iskola sikeréért, fejlődéséért, és azokért dolgoztál, akik Kerisek voltak, és akik ma Kerisek. Hiányozni fogsz nekünk”

– fogalmazott az iskola igazgatója.

Kréz Tibortól január 13-án, 11 órától vesznek végső búcsút a katolikus temetőben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink