? Ennek a kormánynak már nincs szüksége helyi vezetőkre és szakemberekre

Látható, hogy az ellenzék tavaly októberi megerősödéséhez a kormánypárt nem tud hozzászokni, ezért bünteti az önkormányzatokat – mondta szombati, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke.

A jobbikos politikus szerint a kormány olyan politikát folytat, ami bünteti a vidéket, az önkormányzatokat, a magyar polgárokat, például akkor, amikor különböző adóbevételeket vonnak meg.

Olyan államhatalmat épít ki a Fidesz, amiben a helyi vezetőknek már nincs szavuk – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezzel szemben a néppárti jobbik felelős politikai erőként a helyi közösségeket és önkormányzatokat támogatja.

Az ellenzéki párt olyan módosító javaslatokat nyújtott be a 2021-es költségvetéshez, amiben többek között a nagykanizsai polgárokat is segíteni akarják célzott víziközmű-fejlesztési, útfelújítási és bérlakásprogrammal kapcsolatos javaslatokkal.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke az iskolaőri programról szólva arról beszélt, mára számos helyen csődöt mondott a társadalmi szocializáció Magyarországon, az iskolában azonban rendnek és nyugalomnak kell lennie, ezért támogatták az őrség létrehozásáról szóló javaslatot a parlamentben.

A probléma ugyanakkor komplex – mutatott rá Ander, jelezve, hogy minél korábbi időpontban kell beavatkozni a gyermekek fejlesztésébe, például a Biztos Kezdet Gyerekházak mintájára.

Az alelnök kitért rá, hogy fejleszteni szeretnék a tanodarendszert is, az oktatási intézményekben pedig nagyobb hangsúlyt és támogatást kell kapniuk a szociális-segítő tevékenységet folytató szakembereknek.

Ugyanakkor a jobbikos politikus közölte, hogy ezekkel kapcsolatos javaslataikat a kormánypártok valójában meg sem vitatták, így az iskolaőrség is csak tüneti kezelés maradhat.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »