Farkas Éva, a makói Rogán Cecília

Farkas Éva Erzsébet celebkedési vágya még a legedzettebb makóiak számára sem várt mélységekbe süllyedt. Már eddig sem volt könnyű tolerálni a mind rendszeresebbé váló haknijait, melyek során gitárral kísért énekelgetéssel terheli a különböző rendezvények gyanútlan résztvevőit, de most ezt a mélypontot is sikerült túlszárnyalnia. A kizárólag a városvezetés fényezésére (és mindenki más alázására) tartott Makó Híradó nevezetű propagandaportál lelkendezve adott hírt arról, hogy Farkas Éva Erzsébet „Konyhanyelven a polgármesterrel” címmel műsort indít a városi televízióban.

A magát közszolgálatinak nevező, több tízmilliós makói adóforintból fenntartott televízió eddig sem az elfogulatlanságáról és objektivitásáról volt híres. De ez a műsor – a választási kampány egyértelmű részeként – már a televíziót is a lezüllés és a bulvárosodás irányába vitte el. Aligha lehetett ennek a performansznak a kitalálója a televízió vezetője, még akkor sem, ha biodíszletként – persze a pártatlanság megtestesítőjeként – ott állt a Farkas Éva Erzsébet polgármester-jelöltségét bejelentő sajtótájékoztató kivezényelt szereplői között. Nem, az szinte biztosra vehető, hogy ezt a műsort nem ő találta ki.

Ennek a kitalálója és megrendelője csakis a Rogán Cecília-i celebségről álmodozó Farkas Éva Erzsébet lehetett.

A városi televízió pedig – mint mindig – készségesen szolgálja ki a polgármesteri igényeket. Ez persze már önmagban is elgondolkodtató. De az, hogy Farkas Éva Erzsébet, aki ahelyett, hogy a polgármesteri feladatát végezné, celebkedéssel tölti a munkaidejét, egyenesen felháborító.

Miközben gondozatlan a város, mert nincs valódi gazdája és a beruházások minőségére sem figyel oda senki (ilyen Buzás idejében nem fordult volna elő), aközben Farkas Éva Erzsébet az általa kézivezérelt városi televízióban celebkedik (na ilyen sem volt Buzás idején).

El kellene döntenie tehát, hogy polgármester akar-e lenni, vagy celeb, mert a kettő nem egyeztethető össze. Ha polgármester akar maradni, végezze a munkáját legalább úgy, mint Buzás Péter végezte. Ha pedig nem, és mégis csak celeb gitáros-énekes szakácsműsor-vezető akar lenni, akkor inkább adja át a polgármesterséget olyannak, aki azt nem csak a reprezentálás szintjén, hanem kellő alázattal és méltósággal a mindennapok gondjainak megoldójaként végzi.

Makónak ugyanis nem propagandapolgármesterre, hanem egy igazi városvezetőre lenne szüksége, aki nem a saját celebkedő önmegvalósítására használja fel a tisztségét, hanem valóban a város megoldatlan ügyeivel foglalkozik. Mert abból még igen sok akad, amely teljes értékű polgármestert igényelne.

Már azzal is előrébb lennénk, ha szakácsműsor-vezetés helyett néha körbesétálna a városban, hogy lássa a pusztuló középületeket (a bérpalota homlokzatából fa nő ki, a régi városháza előtt, vagy a Bartók iskola mellett áll a szemét és a gyom), a gondozatlan közterületeket, az elgazosodott ipari parkot a pusztuló inkubátorházzal (vajon járt már arra egyáltalán?), a minősíthetetlenül megépített könyvtár körüli járdákat, az új Deák Ferenc utcát, ahonnan nem folyik el a víz, ha nagyobb eső van és így tovább. De erre aligha számíthatunk. Mert neki most éppen celebműsor-vezetésre támadt kedve a városi televízióban. És mindenki ugrik, mert hát mégis csak ő a polgármester. Sajnos.

A kérdés ezek után már csak az, hogy vajon mi jön még, ha megint ő lesz a polgármester?

(kiemelt kép: archív)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink