Feloszlatta magát a képviselő-testület Csanádpalotán

Még nem telt el egy év a tavalyi önkormányzati választás óta, most mégis új, időközi választást kell tartani Csanádpalotán, miután a pénteki rendkívüli testületi ülésen hatból négyen megszavazták a feloszlatást.

Tóth László képviselő javaslatára az első napirendi pont lekerült, elmondása szerint az ülés előtt 15 perccel kapta meg az anyagot. Ez egy tájékoztató lett volna a polgármester, veszélyhelyzet ideje alatt meghozott döntéseiről. Dr. Hajnal Péter aljegyző hozzátette, hogy ugyanezt a legutóbbi ülésen is már megkapták.

A testület egyhangúlag elfogadta a helyi civil szervezetet idei támogatását, a polgármester éves cafetériáját és a Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beszámolóját.

A feloszlatásról név szerint szavaztak. Igennel szavazott Perneki László tanácsnok, Túri Tamás Márk, Tóth László és Kovács Gábor képviselők. Nemmel szavazott Dr. Debreczeni István polgármester és Jancsik Zoltán alpolgármester. Szügyi László képviselő nem vett részt az ülésen.

Az időközi választás október környékén várható, addig a képviselők és a polgármester továbbra is ellátják feladataikat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink