Felújítják a Maroslele-Algyő út egy szakaszát

Hamarosan útfelújítási munkák indulnak a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő út több mint 6 kilométeres szakaszán. Az összesen bruttó 3,3 milliárd forintos átfogó beruházás a nagyfai bekötőút és az M43-as autópálya felüljáró közötti részt érinti majd. A tervek szerint a kivitelezők 2024. augusztus 21-én vonulnak fel a munkaterületre és a munkálatok év végéig tartanak majd.

A felújítás első ütemeként 2024. augusztus 21-26. között az aszfaltmarási munkálatokkal kezdődik a projekt, melynek ideje alatt az átmenő forgalom útszűkület és kisebb mértékű forgalomkorlátozások mellett haladhat majd. Ezt követően két szakaszra bontva folytatódnak a munkálatok. Az első szakaszon a nagyfai bekötőút és a 4454-es jelű összekötő út között félpályás korlátozásra és jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítania a közlekedőknek.

Ugyanakkor a már említett 4454-es jelű összekötő út és M43-as autópálya felüljáró között teljes útzár bevezetése lesz szükséges, ez idő alatt a módosított útvonalon közlekedő rendszeres autóbuszjáratok megállóihoz történő eljutásokat a kivitelező a menetrendnek megfelelően biztosítja majd az ottlakók számára.

Az előkészületi munkák megkezdését és a meglévő pályaszerkezet teljes elbontását, illetve a burkolt felületek lemarását követően összesen 40 cm mélységben helyszíni kezeléssel stabilizálják a talajt, majd két réteg aszfaltot terítenek le a szakemberek. A beruházás keretén belül a szalagkorlátok és KRESZ-táblák cseréje és új forgalomtechnikai eszközök kihelyezésére is sor kerül.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »