Mint arról beszámoltunk, a csanádpalotai vezetők miatt került veszélybe a focicsapat Ambrózfalván. Végül bekövetkezett a legrosszabb: Valki Alex leköszönő elnök bejelentette, hogy visszalépnek a bajnokságtól.
Az Ambrózfalva segítő jobbot nyújtott az egykor szebb napokat látott Csanádpalotai Futball Clubnak, akinek az elnöke, az akkor még polgármesterként tevékenykedő, Perneki László volt. A csanádpalotaiak még így sem tudtak kiállni, így a szövetség kizárta őket. A fúzió miatt megbüntették az „anyaegyesületet”, az Ambrózfalvát is. Végül a nagy gonddal tervezett Ambrózfalvi SK Sportbál elmaradt és az egyesület elnöke, Valki Alex is lemondott elnöki posztjáról.
Ma pedig közölte, sajnos egyesületük helyzete továbbra sem javult. A Csanádpalotával történt sikertelen fúzió, az elmúlt hetek tehetetlensége és az elbukott támogatások miatt nehéz, de szükséges döntést kellett meghoznia: visszaléptette a csapatot. Magyarul az Ambrózfalva a 2024–2025-ös bajnokság tavaszi szezonját már nem folytatja.
Valki hozzátette:
,,Ez a helyzet sajnos rávilágított arra is, hogy egyetlen ember hibája nem egy, hanem két klub vesztét okozta.”
Köszönetet mondott mindenkinek, aki szurkolt nekik és azoknak is, akik bármilyen formában támogatták őket.