? Jakab: ’56 barikádjain nincs jobb meg bal, bajtárs van és ellenség

A Jobbik Corvin közi megemlékezésén beszédet mondott Stummer János alelnök, Jakab Péter frakcióvezető és Sneider Tamás elnök is.

Hagyományosan az 1956-os forradalom és szabadságharc legendás helyszínén, a Corvin közben tartotta ünnepi megemlékezését a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Himnusz eléneklése után, melyet Szebeni Szilvia művésznő vezetett, a rendezvény konferansza, a korábbi Hír TV-s Farkas Krisztina konferálta fel a megemlékezés első felszólalóját, Stummer Jánost.

Vagyunk, akik vagyunk, hiszünk, amit hiszünk, és megcselekedjük, amit megkövetel a haza

A Jobbik alelnöke szerint az ’56-osok ugyanolyan emberek voltak, mint mi vagyunk. Nem volt tervük arra, hogy mit kell tenniük, hogyan kell majd reagálniuk az előttük álló eseményekre.

Nem volt semmijük, mégis az aknát helyettesítették Molotov-koktéllal, az erődítményt egy jól védhető utcasarokkal, a Corvin közben.

Ez a sokféle átlagos ember, akiket idesodort a szél ’56-ban, így győzte le a legyőzhetetlent. Nem számolgattak, méricskéltek, hogy melyik ős mit szól majd ehhez. Idejöttek és megmentették a jövőnket

– mondta.

Stummer azt üzente, hogy huhogjanak csak, akiknek nincsen jobb dolguk, forogjanak csak a sírjukban, akik „nem értik a mi korunkat, annak kihívásait.” A Jobbik 2003-ban a magyarok jövőjét jött megmenteni és teszi ezt most is

bármivel, ami a kezünkbe kerül. Ezt diktálja, nemcsak a politikai, hanem az életösztönünk is.

A politikus emlékeztetett, hogy a közvélemény szemében voltak már nácik, rasszisták, kerítésbontók, balliberálisok, most vasárnap óta pedig kisnyilasokként emlegeti őket a propagandamédia.

Vagyunk, akik vagyunk, hiszünk, amit hiszünk és megcselekedjük, amit megkövetel a haza

– zárta beszédét, hangsúlyozva, hogy a Jobbik van otthon a Corvin közben és viszi tovább ’56 szellemét.

Stummer beszédét követően a párt fiataljai ’56-ban elesett ifjakra emlékeztek. Az áldozatok portréját felmutatva felolvasták azok életrajzát, a forradalomban betöltött szerepüket. Eközben – bár politikus nem tartózkodott a színpadon, a Betyársereg körülbelül egy tucat tagja kiabálással zavarta meg az emlékezést a fiatal áldozatokra. A „hazaárulókat” skandálókat a rendőrség vezette el a helyszínről.

Egyesítsük erőinket, mert csak így győzhetünk, és győzni is fogunk!

Jó éjszakát, Fidesz, jó éjszakát, zsoldosok, jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!

– kezdte beszédét Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője. A konzervatív politikus azt mondta,

október 13-án négymillió ember nemet mondott a Fideszre, köszönet érte!

Szabad országot akarunk, szabad magyarokkal, akik nem függnek a rezsimtől – vont párhuzamot 1956-tal Jakab.

A Jobbikot sem megtörni, sem megszüntetni nem tudták – utalt a pártot ért kormányzati támadásokra, majd hozzátette, a Jobbik a nemzet lelkiismerete, a Jobbik képes a nemzetet újraegyesíteni.

’56 barikádjain nincs jobb meg bal, bajtárs van és ellenség

– húzta alá, majd szembeállította Orbán Viktor politikájával, szerint aki nincs velük, az ellenük van.

A tisztességteleneknek börtönt, a tisztességeseknek segítő jobbot kínálunk – mondta Jakab Péter, hozzátéve, a nemzet egészét képviseljük.

Nem megvárni akarjuk a rezsim bukását, hanem ki akarjuk harcolni. Ebben a harcban mindenkire számítunk – nyomatékosította, majd a külföldöt ostorozta.

A Nyugat 56-ban sem és most sem segített – emlékeztetett Jakab, amit azzal támasztott alá, hogy Angela Merkel német kancellár Orbán Viktort nagyszerű politikusnak nevezte.

Ha csak a fele igaz annak, amit Strache mondott, hogy Orbán Viktor orosz pénzből építette fel médiabirodalmát, akkor Orbán Viktor elárulta mindazt, amit ’56 képviselt

– emelte ki beszédében Jakab Péter, aki a magyarok egységére szólított fel.

Együtt erő vagyunk, szanaszét gyengeség. Egyesítsük erőinket, mert csak így győzhetünk, és győzni is fogunk! Isten engem úgy segéljen!

– zárta szenvedélyes beszédét az ellenzéki erő népszerű frakcióvezetője.

A parlamenti trollkodásairól is ismert Jakab Péter beszédét követően ismét Szebeni Szilvia lépett a színpadra, aki ’56-os és magyar népdalokat adott elő.

Nem akarunk se keleti despoták, se nyugati tőkések csicskái lenni

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke Murányi Levente ’56-os szabadságharcos Corvin közben harcoló fiatalokról írt soraira emlékezve, rámutatott, hogy a hősök a kizsákmányoló, korrupt, egyház és nemzetellenes rendszer ellen küzdöttek. A politikus úgy látja, hogy 63 év elteltével most az akkori körülmények ismét megjelentek hazánkban.

Újból egy kizsákmányoló, korrupt, olyan bolsevik típusú rendszerrel állunk szemben, melynek köszönhetően sok százezer ember hagyja maga mögött hazáját.

A Jobbikot hazaárulózó, megemlékezésüket megzavarókhoz intézett kérdést:

Akkor ki is a hazaáruló? Aki kizavar 600 ezer embert az országból, akik lopnak és jachton dorbézolják el a pénzünket, vagy azok a jobbikosok, akik ez ellen tenni akarnak?

Sneider Orbán Putyin-barát politikájára utalva elmondta, hogy a pesti srácok nem azért harcoltak, hogy még több keleti katona jöjjön az országba, hanem, hogy a nyugathoz közeledjünk. A gyökereink ugyanis keletiek, de itt élünk Európában és itt kell élnünk a jövőben is.

A pártelnök felrótta a hatalmon lévőknek, hogy ígérete ellenére a kormányon töltött 13 év alatt sem számoltatta el a kommunistákat, nem nyitotta meg az ügynökaktákat, sőt az egykori párttagokat soraiba vette, ott bújtatta.

A Fidesz között sokkal több párttagkönyvvel rendelkezőt találunk, mind a DK és MSZP sorai között. Ez lenne a kommunistaellenes Fidesz?

– kérdezte.

A Jobbik elnöke szerint ma a legnagyobb fenyegetés hazánk számára, hogy kiürül az ország és elfogy a magyar, mert elfolynak azok a milliárdok, amik a jobblétet hozhatnák el. Valamint az, hogy Orbán Viktor már nemcsak gazdasági, de ideológiai szövetségesként is tekint Oroszországra, amint tették azt egykor a kommunista elvtársak.

A Jobbik azért jött létre, hogy Magyarország független, szabad ország legyen. Nem akarunk se keleti despoták, se nyugati tőkések csicskái lenni

– szögezte le és arra kérte a párt polgármestereit és képviselőit, hogy vigyék el a függetlenség zászlaját településeikre, és rázzák fel az embereket csüggedtségükből.

A megemlékezés ezt követően ismét egy hagyományos eseménnyel folytatódott: a Jobbik azon polgármesterei és képviselői, akik helyi megemlékezéseik mellett időt tudtak szakítani rá, a színpadra vonulva esküt tettek a Szent Koronára. Az eskü szövegét az ’56-os szabadságharcos, a Jobbik korábbi alelnöke, Murányi Levente mondta elő.

Az ellenzéki párt ünnepi rendezvénye a Corvin közi Pesti srác szobrának megkoszorúzásával folytatódott, majd a Szózat és a Székely himnusz közös eléneklésével zárult.

(alfahir.hu, kiemelt kép: Béli Balázs/Alfahír)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink