Jakab Péter Orosházán: mi lenne, ha nem arra szavaznánk, aki lopott, hanem arra, aki tisztességes?

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje, elnöke kedden a Békés megye 4. választókerületét járta. A körzet országgyűlési képviselője a fideszes Simonka György, az ellenzéki előválasztás legnagyobb esélyese egyértelműen a jobbikos Szabó Ervin, akit a DK, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat. 

Jakab és Szabó késő délután lakossági fórumot tartott, ahol szép tömeg gyűlt össze a helyi művelődési ház előtt.

Jakab elsőként nem kevés malíciával feltette a kérdést:

Kövér Laci nincs itt?

Az ellenzéki vezető szerint harminckét évvel a rendszerváltozás után eljutottunk odáig, hogy nem lehet bármit kimondani, legalábbis nem akárkinek. Ugyanakkor megjegyezte, amikor bűnözőknek nevezte a kormánypártiakat, akkor nem kapott büntetést.

Van, amivel ők sem tudnak vitatkozni

– mondta.

Feltette a kérdést: hol van az unióból érkező támogatás? Mert az utakban, a helyi kórházban, az iskolában, a „melós” meg a nyugdíjas zsebében nem látja. Jakab úgy véli, Orbán 2010 óta a rokonok meg a haverok nevére íratta az országot, és ebből dőzsölnek.

„Lassan a parizer is luxus, amit a kaviárzabálók szerint a prolik esznek, nekik ti ennyit értek”

– hangsúlyozta Jakab.

Emlékeztetett, a pandémia elején kezdeményezték a munkabér 80 százalékának megfelelő támogatást, az álláskeresési járadék idejének meghosszabbítását, a családi pótlék megemelését, akkor Orbán azt mondta, „nincs ingyenpénz”. Ezzel egyet is értett, mert – mint mondta – a náluk levő pénzért valakinek, azaz az embereknek meg is kellett dolgozni.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy vélte, az, hogy a kormányfő családja 15 milliárddal lett gazdagabb, az csak úgy lehetséges, hogy „ezt a pénzt ellopták”. Rámutatott, a boltban az embereknek 27 százalék áfát kell fizetnie, hogy „azután a túlárazott közbeszerzésből meggazdagodott Mészáros Lőrinc vegyen az új asszonynak 150 millióért gyémántgyűrűt”.

Jakab azt mondta, ő próbál hitet adni azoknak, akik „ma még nincsenek itt”, és azért beszél ilyen nyersen, karcosan a parlamentben is, hogy felrázza az embereket a megszokásból.

Mi lenne, ha egyszer az életben nem arra szavaznánk, aki már eleget lopott, hanem arra, aki biztosan tisztességes?

– tette fel a kérdést Jakab, hozzátéve, ő nem olyan országot szeretne, ahol a rossz a megszokott, hanem ahol a jó. „Ahol nincsenek kiváltságosok, Simonkák” – utalt a vád alá helyezett helyi fideszes politikusra Jakab.

Az ellenzéki vezető úgy látja, aki tisztességesen dolgozik, az kapjon tisztességes fizetést, „a tolvajok meg menjenek börtönbe”.

Megismételte pártja álláspontját, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, és „onnantól kezdve megindulhat végre az elszámoltatás”. Úgy véli, jólétet nem kapnak az emberek,

hogy jól él a magyar ember, azt onnan tudja, hogy kiírják neki a plakátokra

– hangsúlyozta.

Az ellenzéki összefogásról úgy vélekedett, kompromisszumokat kötöttek. „A választók, azaz a főnökeink azt kérték, hogy üljünk le egy asztalhoz” – mondta Jakab, hozzátéve, nem kell szeretni a másikat. „Ahogy a sorban a melóstól, aki dolgozik, nem kérik azt, hogy szeresse a kollégáját, csak hogy állítsák elő a tökéletes terméket” – nyomatékosította, hozzáfűzve, az ő termékük az, amit a választók kértek tőlük, a kormányváltás.

Jakab ahhoz kért felhatalmazást a jelenlevőktől, hogy miniszerelnök-jelöltként kihívhassa és legyőzhesse Orbán Viktort.

Ahhoz kérünk felhatalmazást tőletek, hogy a bűn ne maradjon büntetlenül, (…) hogy harminc év után igazságot tegyünk ebben az országban, mert a pénz nem azé, aki ellopja, hanem azé, aki megdolgozik érte!

– húzta alá Jakab, majd kérte a választók támogatását miniszterelnök-jelöltségéhez és Szabó Ervin képviselőjelöltségéhez is.

(alfahir.hu nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »