Kannabiszt termesztett a lakóhelyén – vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 66 éves férfival szemben, aki 2018-ban jelentős mennyiségű kannabiszt termesztett a lakóhelyén.

A vád szerint az elkövető 2018 május – júniusában Bakson lévő ingatlanának udvarán a kukorica közé 154 tő kannabisz növényt ültetett, amelyeket locsolt, növényvédő szerekkel gondozott. A vádlott másik ingatlanának udvarán 2018 augusztusában spontán kinőtt további 10 kannabisz növényegyed, amelyeket a vádlott szintén locsolt, gondozott. A rendőrség 2018. szeptember 18-án a vádlott által termesztett összesen 164 tő, 50-250 centiméter magas kannabisz növényt lefoglalta. Az elkövető által termesztett kannabisz növény a jelentős mennyiséget meghaladta.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklása bűntettével vádolja.

A 2018. július 1-től hatályos új Büntetőeljárási törvény lehetővé tette, hogy az ügyészség a vádemelés előtt a bűncselekmény elkövetését és bűnösségét beismerő gyanúsítottal egyezséget kössön. Az egyezségben a kért büntetésben is megállapodik az ügyészség és a terhelt.

Az ügyészség a vádlottal egyezséget kötött, amely egyezségnek megfelelően arra tett indítványt a Szegedi Járásbíróságnál, hogy az egyezséget hagyja jóvá és a vádlottal szemben 4 év börtönbüntetést szabjon ki, valamint 4 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink