Kásler döntött, december 1-től csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a szülők az iskolákba

December elsejétől szigorítják a belépés rendjét az iskolákba, a szülőket csak védettségi igazolvánnyal engedik be az épületekbe – írja a Telex egy birtokába került levélre hivatkozva. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének határozata alapján a szülők csak egy bizonyos pontig kísérhetik a gyerekeiket, de védettségi igazolvány nélkül nem léphetnek be az intézmény területére. 

A lap egy levelet is közölt, melyben az Oktatási Hivatal tájékoztatta az új rendelkezésről az iskolaigazgatókat. 

,,A gyermeket illetve a tanulót köznevelési intézménybe kísérő vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy a koronavírus elleni védettségének igazolása nélkül a köznevelési intézmény területére a köznevelési intézmény vezetője által meghatározott pontig léphet be”

– idézi a levélben írtakat a portál.

Az új szabályozás szerint december 1. után csak egy szülő mehet be a gyerekkel. A diákoktól, tanároktól és az iskola egyéb dolgozóitól nem kérnek védettségi igazolást, ez csak a szülőkre és más külső személyekre vonatkozik.

Az iskolaigazgató ezen kívül azoknak adhat engedélyt igazolvány nélküli belépésre, akik a hivatalos megfogalmazás szerint ,,a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan esemény” következményeinek elhárítását végzik.

(Fotó: Kásler Miklós Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink