Két új gyártócsarnokot építettek és új gépeket helyeztek üzembe a Váll-Ker Kft.-nél

Kormányzati és uniós támogatással, 660 millió forintból két gyártócsarnokot épített a makói Váll-Ker Kft., lézervágó-, élhajlító gépeket, hidraulikus és excenter préseket, valamint hegesztőrobot-rendszereket állítottak üzembe. Emellett a termelésből gyűjtött adatok elemzésén és feldolgozásán alapuló, fejlett termelésirányítási és döntéstámogató rendszert alakítottak ki.

Tóth István ügyvezető elmondta, az 1992-ben alapított, közvetlenül 250 alkalmazottat foglalkoztató, beszállítóin keresztül ötszáz család megélhetését biztosító cég a piaci kihívásokhoz igazodva folyamatosan fejlesztette termékeit. A kezdetben gyártott kandallók hatásfoka 60 százalék körül alakult, jelenleg a legjobb berendezéseké eléri a 90 százalékot, a károsanyag-kibocsátás folyamatosan csökken, az eszközök elektronikusan szabályozhatók és távolról is irányíthatók.

Az évente 30-32 ezer kandallót gyártó cég a mostani beruházásnak köszönhetően 3-4 ezerrel növelte kapacitás, emellett a nyári időszakban is kelendő termékeket is készít, mint a grillkészülékek – közölte a szakember.

A magyar tulajdonban álló Váll-Ker Kft. fő tevékenysége a fatüzelésű fémkandallók, tűzterek és központifűtés-kandallók gyártása, de a cég saját tervezésű grillkészüléket, kemencét is készít, értékesít. A vállalkozás nettó árbevétele – a nyilvános cégadatbázis szerint – 2018-ban mintegy 4 milliárd forint, adózott eredménye 28 millió forint volt. Termékeinek túlnyomó részét exportálta, főbb piaca Németország, Dánia és Anglia.

(MTI nyomán, fotó: MTI/Rosta Tibor)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink