Kiderült, melyik a legállatibb rendelő Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete idén is rengeteg beteg, sérült állatot mentett meg és fogadott a gondozásába, gyógyíttatott. A szervezet elsődleges célja a prevenciós tevékenységek, ám emellett nagyon sok bántalmazott, bajba jutott állatnak is segít a lehetőségeihez mérten.

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, munkájuk során nélkülözhetetlen egy jó, megbízható, empatikus állatorvos, hiszen – ahogy fogalmaz – ők hiába tesznek meg az állatért mindent, mégsem tudják orvos nélkül gyógyíttatni, ivartalanítani a védtelen kisállatokat.

Hódmezővásárhelyen az egyesület hosszú évek óta Dr. Kovács Istvánnal dolgozik együtt a Kovidoki Állatorvosi Rendelőben. Számtalan esettel találkoztak már, az ivartalanítási programjaik nyolcvan százalékát ő végezte el, ami több száz cicát jelent. A doktor úr és asszisztensei mindig segítőkészen állnak a szervezet rendelkezésére, megértőek és elfogadóak.

Az egyesület a rendelő gyógyító munkáját megköszönve, „A legállatibb rendelő” címmel tüntette ki az orvosi csapatot. A legállatibb állatorvos így Dr. Kovács István lett, valamint a legállatibb asszisztensek Fóti Judit és Kovács-Hegedűs Zsuzsanna Fruzsina.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete idén a vírushelyzet miatt nagyon sokszor nehéz helyzetbe került. Ám programjaik, az állatok segítése ennek ellenére folyamatos volt, sőt. Tavasszal elfoglalhatták a cicák az új Cicalakot, valamint ősszel megnyitotta a szervezet a Jane Goodall Sünispotályát is. Emellett, ahogy anyagi kereteik és kapacitásuk engedte, az utcai cicákat is ivartalaníttatták és gyógyíttatták. Jövőbeni céljuk egy új kutyakennel felállítása és a Cicalak bővítése.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink