Lemondott a ,,vasalódeszkás” tornatanárt megrovó és megalázó tankerületi igazgató

A Fidesz berkein belül jól informált promenád.hu információi szerint lemondott a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője, Balázs József.

A tankerület igazgatója legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy vasalódeszkán bemutatott online tesiórája után írásbeli megrovásban részesítette a Makói József Attila Gimnázium pedagógusát Vezsenyi Lászlót. Ezen túlmenően azonnali hatállyal letiltották a tanításról, elvették az összes csoportját és arra kényszerítették, hogy minden egyes napra készítse el a csoportjainak szánt aznapi tananyagot , gyakorlatsorokat, pontos utasításokkal, majd azokat küldje el a tankerületi vezetőnek és az iskola igazgatójának. Mivel nem taníthat, az anyagokat kizárólag „büntetésből” kell megírnia, hiszen utána semmire sem használják azokat.

Balázs József tankerületi igazgatóként egy hónappal ezelőtt arról döntött, hogy a már kihirdetett felvételi eredmények ellenére több diákot sem vesznek fel. Ez érintette a makói gimnáziumot is. Végül pótfelvételit hirdettek, de aki már megírta a felvételit, annak már nem kellett újraírnia.

A promenád.hu úgy tudja, Balázs József június 15-i hatállyal nyújtotta be lemondását.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink