? Mágori András: Mucsi Tamás ,,lelke rajta”, ha a Soros-ügynökök közé szeret tartozni

Azért jó, hogy az Orbán-kormány nem számoltatta el Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, mert így folyamatosan lehet gyurcsányozni és riogatni vele. A mai testületi ülésen előkerült Soros György neve is.

Mucsi Tamás önkormányzati képviselő (VKKP) a túltolt kormányzati kommunikáció hatásaira hívta fel a figyelmet a napirend előtti hozzászólások alkalmával. Erre Mágori András (Fidesz) közölte:

,,amikor a szemkilövető Gyurcsány embere a közhangulatra panaszkodik, azt enyhén szólva pikánsnak tartom.”

Dr. Hadik György (Fidesz) hozzátette, hogy Gyurcsány Ferencet és politikáját az előző polgármester, dr. Buzás Péter teljes mellszélességgel támogatta. Márpedig ők nem újították fel a rendelőket Makón, azt az új városvezetés kezdte el.

Mágori arról is beszélt: minden erejével azon lesz, hogy a Gyurcsány-párt soha ne tudjon kormányközelbe kerülni, ne tudják azt a dúlást elkövetni az ország ellen, amit a szellemi elődeik és legutóbb a Gyurcsány-kormány csinált.

Mucsi felidézete, hogy Gyurcsánynak köszönhetően Makón fürdő épült. Hozzátette:

,,ha alkalmam lesz Soros ügynökeként Soros Györggyel beszélni, akkor megkérdezem tőle, hogy miért támogatta Orbán Viktort Soros-ösztöndíjasként.”

,,Köszönöm ezt az őszinte vallomást, nyilvánvalóan egy Soros-ügynökkel állunk szemben. Lelke rajta, ha ebbe a körbe szeret tartozni”

– jelentette ki Mágori. Szerinte a fürdőért pont hogy Orbán Viktornak kell köszönetet mondani, aki a ,,tetemes adósságot”, – amit Makó nem tudott volna kigazdálkodni, – átvállalta. Önmagát fenntartja, nem szorul támogatásra a Hagymatikum.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink