📷 Makó ad otthont a pénzügyi számviteli ügyintéző OSZTV verseny döntőjének

Ismét városunkban rendezik meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét a pénzügyi számviteli ügyintéző szakos diákok számára. A verseny ma vette kezdetét.

Az ünnepélyes megnyitón Kincses-Aigner Márta, a Pénzügyminisztérium Számviteli és Közfelügyeleti Főosztályának osztályvezetője felidézte, 5 évvel ezelőtt szintén Makón volt ez a verseny és akkor jól sikerült versenyt rendeztek. Abban az évben a most jelenlevők éppen befejezték az általános iskolát, most pedig évfolyamuk legjobbjaik.

Két kategóriában lehetett indulni, országszerte 335 nevezés volt, a makói döntőbe 60 diák került. Ismertette, hogy 2020-ban megszűnt az OKJ, a mostani verseny egy búcsú, idén utoljára szervezték meg a versenyt ilyen kategóriában. De ami változatlan, – tette hozzá, – hogy a jövőben is szükség van pénzügyi szakemberekre. Ismertette, hogy a jelenlévők jeles jeggyel mentesülnek a szakmai vizsga alól.

Farkas Éva azt emelte ki, hogy a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium idén már 100 éve szolgálja a tudás megismertetését. A polgármester a vendégeknek elmondta, a Keri a város legkiválóbb, legjobban fejlődő iskolája, a versenyzőknek pedig azt kívánta, legyenek büszkék magukra, használják a tudásukat.

Hegedűs Zoltán, a HSZC kancellárja elárulta, 1986-ban a felkészítő tanára azt mondta az OSZTV kapcsán: ,,csak nyugodtan.” Ő most ugyanezt tanácsolta a diákoknak, hiszen csak így tudják a legjobbat adni. A HSZC megpróbálja a legjobb feltételeket biztosítani a versenynek. A kancellár hozzátette, ez a verseny egy korona az iskola centenáriumi ünnepi eseményei sorában.

A verseny hétfőn kezdődött, a zárórendezvény szerda délelőtt lesz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink