Még engedélye sem volt a tótkomlósi raliverseny szervezőinek

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) nem adott ki hozzájárulást, engedélyt a tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez – közölte a szervezet szombaton. Mint ismert: a múlt vasárnapi verseny záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott, tizenegyen megsérültek.

Oláh Gyárfás elnök az MNASZ vezetősége nevében szombati közleményében azt írta:

„szeretnénk egyértelműen rögzíteni, a verseny rendezője nem kérte meg szövetségünktől a 2004. évi I. törvényben előírt országos sportági szövetségi hozzájárulást, nem nyújtott be semmiféle dokumentációt a verseny biztonságos megrendezhetőségének vonatkozásában és így szövetségünk nem is vizsgálta a rendezvényt és nem is adott ki semmiféle hozzájárulást a verseny megrendezéséhez”.

Jelezték, mivel több helyen megjelent, hogy engedélyezett autóversenyen történt a baleset, a szövetség több megkeresést kapott, amelyben arra kértek választ, hogy a MNASZ milyen körülmények között adott ki a versenyhez engedélyt.

A közleményben kitértek arra: az elmúlt években a szövetség azt tapasztalta, hogy több olyan szervezet is tevékenykedik Magyarországon, amelyek az autósport területén jogellenesen magának tulajdonítják az országos sportági szövetségi hozzájárulás kiadásának jogát.

„Amennyiben jelen esetben is ilyen, nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, úgy a hatóságok minden bizonnyal vizsgálni fogják ennek körülményeit, az esetlegesen kiadott hozzájárulások jogi hátterét és esetleges szerepüket a sajnálatos baleset kialakulása kapcsán”

– olvasható a közleményben, amelyben az elnök azt is megemlíti: a MNASZ kiemelt hangsúlyt fektet a versenyek, versenyzők, tisztségviselők és nézők biztonságára.

„Ennek egyik összetevője, hogy abban az esetben, amennyiben egy rendezvény nem rendelkezik MNASZ-engedéllyel, rendezési hozzájárulással, úgy a rendezvény – a szabályzataink szerint – tiltott rendezvénynek minősül, azon versenyzőink, tisztségviselőink, sportbíróink nem vehetnek részt”

– írták.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Ez lesz a menetrend a makói téli kupán

Mint azt megírtuk, 28 csapat nevezett a a IX. Givaudan Kupa Teremlabdarúgó tornára, ők három kategóriában mérik össze tudásukat. Összesen két hétvégén, négy napon át pattog a labda a városi sportcsarnokban.

Tovább olvasom »