Meggyanúsított makói kórházi dolgozó: ez még csak gyanú, de kirúgtak minket, mi lesz a műtétre várókkal?

Mint arról hírt adtunk, az ún. gyógyászati segédeszközös csalás nyomozásában a makói kórház több munkatársa is érintett. Egyikük felvette a kapcsolatot oldalunkkal és a Makói Csípősnek elmondta: fel van háborodva és méltatlannak tartja az egész eljárást, a kórházvezetés magatartásától kezdve a makói önkormányzat tájékoztatásáig.

Csak gyanúsítottak vagyunk, de kirúgtak bennünket, szerdán megyünk utoljára – mondta el oldalunknak a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ makói intézményének egyik munkatársa, aki érthető okokból nem nyilatkozott névvel. Mindenesetre elmondása szerint sokan tudják már a városban, hogy ki az érintett, de nem arról van szó, amit az önkormányzat közzétett.

Ugyanis az önkormányzati tájékoztató különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásról és különleges adatra elkövetett személyes adattal való visszaélés és hamis magánokirat felhasználásról ír. Ez igaz lehet az országos csalássorozatban érintettekre, csak éppen forrásunk arról számolt be oldalunknak, hogy az ő „bűnük” mindössze annyi volt, hogy kapcsolatban álltak a gyógyászati segédeszközt árusító bolttal – amit nyilván a kórházhoz való közelsége miatt választottak a betegek.

A most letámadott személyek valóban segédeszközöket írtak fel az osztályon fekvőkhöz, de az OEP által engedélyezett eszközökről volt szó – vagyis minden szabályosan, a szakmai szabályok szerint, az OEP engedélyezésével történt.

A kirúgott dolgozó a Makói Csípősnek elmondta, másik városban megoldották ezt az ügyet úgy, hogy nem rúgták ki őket, pl. nem munkavállalóként, hanem vállalkozóként végzik tovább a munkájukat és biztosított maradt a betegellátás. A makói-vásárhelyi kórház vezetése azonban nem áll ki mellettük, hanem elküldte őket.

Most ők szerdáig dolgoznak Makón és a rehabilitációs osztályon így 1 orvos maradt; a sebészeten 3, a rehabilitáción 2 elbocsájtás történt. Interjúalanyunk feltette a kérdést, mi lesz az előjegyzett, műtétre váró betegekkel?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Meggyanúsított makói kórházi dolgozó: ez még csak gyanú, de kirúgtak minket, mi lesz a műtétre várókkal?

Mint arról hírt adtunk, az ún. gyógyászati segédeszközös csalás nyomozásában a makói sebészeti osztály több orvosa is érintett. Egyikük felvette a kapcsolatot oldalunkkal és a Makói Csípősnek elmondta: fel van háborodva és méltatlannak tartja az egész eljárást, a kórházvezetéstől kezdve a makói önkormányzat tájékoztatásáig.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink