? „Mikor fogja a kormányzat végre megbecsülni a postai dolgozókat?”

Vasárnapi sajtótájékoztatóján a Jobbik országgyűlési képviselője, Varga-Damm Andrea arra szólította fel a kormányt és a Magyar Posta vezetését, hogy tanúsítson nagyobb megbecsülést a postai dolgozók irányába.

A jobboldali konzervatív párt képviselője szerint éhbérért dolgoztatják a postai dolgozókat, akik saját munkájuk mellett már biztosítási ügynököt, szerencsejáték árusítót vagy éppen édességbolti eladót is kell játszaniuk.

Varga-Damm Andrea hozzátette, hogy számításai szerint, ha figyelembe veszi a postai díjak áremelkedését,  a levélforgalom és a postások létszámának csökkenését, akkor nagyjából mára legalább

483 000 ft bruttó átlagbér járna nekik.

Kiemelte, a posta vezérigazgatójának a havi bére és jutalma 24 postai dolgozó fizetését teszi ki.

„Nyújt ez a vezető olyan munkát, hogy 24 postás teljes munkájának értékét érdemelje ki?”

– tette fel a kérdést a Jobbik politikusa.

Leszögezte, hogy míg 2000-ben 51 milliárd forint volt a cég bevétele, addig 2018-ban már 217 milliárd, tehát volna elegendő forrása a vezetésnek a tisztességes bérekhez.

„Kérdés, hogy mikor fogja a kormányzat végre megbecsülni a postai dolgozókat és nem kilopni a posta gazdasági vérkeringéséből a postásoknak járó bért.”

– összegezte a képviselőnő.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink