? Mire befejeződtek a felújítások, jó pár millióval többe kerültek, mint előzetesen számolták

A mai testületi ülésen módosították a költségvetést. Itt kért szót dr. Török Miklós, aki felhívta rá a figyelmet: számos felújítás végül többe került, mint ahogy azt előzetesen tervezték, ez felveti a túlárazás gyanúját.

,,Úgy érzem magam, mint amikor az ember bemegy a boltba, kiválasztja a terméket és amikor a kasszához lép, akkor szembesül vele, hogy nem annyiba kerül”

– fogalmazott a képviselő.

Felsorolta:

  • a járdaprogramra 160 millió forint volt betervezve és 187 millió lett elköltve.
  • A piac felújítását úgy hirdették, hogy uniós pályázatból valósul meg 250 millió forintnyi értékben, azaz az önkormányzatnak nem került volna semmibe, helyette 430 millió lett a vége.
  • A Csipkesor hasonló forrásból 300 millióról indult és 419 millióval zárult.

Szerinte a többletköltségek jórésze túlárazásból származik és nem felelősen bánnak a város pénzével.

Farkas Éva Erzsébet polgármester elismerte, hogy valóban, a használatba adás után merültek fel további kérések, ezért igyekeztek még további műszaki tartalmat hozzáadni. Szerinte a jó gazda módjára vigyáznak a fejlesztési többletekre.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink