Munkásszállót hozna létre a Duna-Döner Makón, de az önkormányzat nem támogatja

A Duna-Döner megvett egy ingatlant az ipari parkban, azonban a vállalt tevékenység, az üzembővítés helyett munkásszállót szeretne kialakítani. A képviselő-testület vélhetően ezt a kérést el fogja utasítani a jövő heti ülésén.

Az önkormányzat, illetve a képviselő-testület még idén márciusban adott egy el 10 négyzetméter alapterületű ingatlant a Királyhegyesi úton 25,3 millió forint + ÁFÁ-ért. A májusban kötött szerződésben vállalták, hogy üzembővítést hajtanak végre. Szeptemberben arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, Munkásszállások a versenyszférában című pályázatot beadnák. A programban 80-200 férőhelyes munkásszállókat lehet létesíteni kedvező feltételek mellett.

A Duna-Döner indoklásában azt írta, hogy a 80 fős szállón részben az ő saját alkalmazottaik, részben az ipari park egyéb vállalkozásainak munkavállalói tudnának megszállni. A cég elsődlegesen a makói térségből, valamint a környező járásokból és régiókból kíván munkaerőt találni (akiknél nem megoldható az éjszakai be- és hazajutás). Második lehetőségként a vajdasági és romániai magyar lakta területekről tervez toborozni és elszállásolni. Ha ez sem sikerül, akkor jönnének ,,egyéb térségből származó” munkavállalók.

A város honlapjára felkerült anyag szerint el fogják utasítani a munkásszálló létrehozását a képviselők, ugyanis a határozati javaslat megfogalmazása szerint a kérelmet nem fogják támogatni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink