? Négy országból jöttek a makói rádióamatőr találkozóra

Itthonról, Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is érkeztek az Aradi utcai tanműhelynél megtartott összejövetelre szombaton. Ez már a 27. találkozó volt.

Többször felmerül a tagságban, hogy miért kell megszervezni, miért csináljuk. Ilyenkor a régi ismerősökkel beszélünk, ki hova jutott és sajnos ki ment el, amióta nem találkoztunk. Lehetőség van eszmecserére, tapasztalatcserére. Vélhetően jövőre is megrendezzük – mesélte Fodor Antal, a Makói Rádióamatőr Klub vezetője.

A hagyományos börze, kirakodóvásár mellett minden évben próbálják tovább színesíteni a programot. Idén volt műholdas előadás gyakorlati bemutatással, házi készítésű CNC bemutató, az országos szövetség vezetősége fórumot tartott.

Határon túlról főleg Arad és Temes megyéből, valamint Szabadka környékéről érkeztek. Belföldről az egész országból, békéscsabaiak, pécsiek, budapestiek és kecskemétiek is.

A rendezvényen több mint kétszázan fordultak meg a nap folyamán, 65-en ebédre is maradtak. A szervező klub elnöke elmondta: ez elsősorban szakmai jellegű találkozó, de a fiatalokat is várták, próbálták becsábítani őket, így ők belépő nélkül is jöhettek. – Mi a varázsa? Manapság ott az internet, a Skype, online még látni is lehet, nem csak hallani. De én a saját építésű eszközeimmel élem meg és van aki versenyzésként – fogalmazott Fodor Antal.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink