Popa Györgynek jó esélyei vannak Magyarcsanádon

Ezt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondta oldalunknak adott interjújában, aki szerdán Csongrád megyébe látogatott. Reggel a makói piacon találkozott a választókkal Szabó Jenőnével, a párt helyi- és Popa Györggyel, magyarcsanádi képviselőjelöltjével.

– Olyan időket élünk, amikor az emberekért tenni kell. A Munkáspárt jelszava is az, hogy ,,az emberekkel, az emberekért.” Az ország fejlődik, szépül, de sok embernek van gondja, megélhetési problémája, a települések fejlesztésre szorulnak, egyszóval: a Munkáspártnak van mit tennie az önkormányzatokban – fogalmazott Thürmer Gyula.

A Munkáspárt nem vesz részt az országszerte tapasztalható ellenzéki összefogásokban. Kérdésünkre elmondta: megnézték, hogy azok az elvek, törekvések, amiket ők képviselnek, megtalálhatóak-e más pártok programjában. – Ezt nem találtuk meg se a kormánypártok programjaiban és még kevésbé az ellenzéki pártokéban. Mi ezen a választáson egyedülállóan képviselünk olyan értékeket, mint a szolidaritás, egymás megbecsülése, segítése, kisemberek felkarolása – jelentette ki.

A Munkáspártnak közel 300 jelöltje van országosan. Budapesten hat kerületben és megyei jogú városokban polgármestert indítanak, valamint megyei közgyűlési listát állítottak két megyében. Magyarcsanádon Popa György a képviselőjelöltjük. – Eddig is sokat tett a falu építésért, a magyar mezőgazdaságért. Őt becsülik, tisztelik, jó esélye van, hogy ismételten a testület tagja legyen – közölte Thürmer.

Popa György negyedik alkalommal indul Magyarcsanádon. Ellenzékinek, de nem ellenségnek tartja magát. Ennek bizonyítéka, hogy elmondása szerint a jó javaslatokat támogatja, de ami nem felel meg számára, akkor tesz egy jobb ötletet. Többször szóvá tette, hogy pusztul a vidék, például a szomszédjai közül csak egy művel földet. Az elmúlt 30 évben 76 ház rogyott össze, szerinte a termék-előállítás hiányában.

A megyében még Pitvaroson van képviselőjelöltjük Zahorecz Jánosné, Nagylakon Tóth-Kása Norbert személyében.

Szabó Jenőné, a párt makói képviselőjelöltje hozzátette: bár nem vesznek részt a helyi összefogásban, de aki számít nekik, az ellen nem indítanak saját jelöltet, így például polgármestert sem. Rajta kívül még Stefanikné Varga Erzsébet és Varga Marianna indul Makón.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink