Riasztó Hódmezővásárhelyen a helyi nyilvánosság helyzete

A demokratikus helyi nyilvánosságról rendezett konferenciát a Nyomtass Te is! mozgalom Szegeden, itt hangzott el a címben olvasható mondat – írja a media1.hu.

Bár a mozgalom korábban Budapestre szervezett már konferenciát, ez volt az első vidéki konferencia, amit a Nyomtass Te is! mozgalom szervezett, és amelyen a helyi nyilvánosság helyzetét elemezték.

A media1.hu beszámolója szerint a konferencián úgy értékelték, hogy

a csongrádi megyeszékhely üdítő színfolt a kormányzati média által uralt országban, de már a néhány kilométerrel arrébb lévő Hódmezővásárhelyen is egészen riasztó a helyzet.

Dr. Berényi Károly, a Mindenki Magyarországa Mozgalom hódmezővásárhelyi csoportjának vezetője és Csirák Dalma, a Rádió Color főszerkesztője dokumentumokat mutatott be arról, hogy városukban a Fidesz milyen eszközökkel igyekszik lejáratni Márki-Zay Péter polgármestert, illetve az őket támogatókat.

A Nyomtass Te is! mozgalom bejelentette: arra készül, hogy az önkormányzati választások előtt ajánlást juttat el az ellenzéki pártokhoz, hogy győzelmük esetén hogyan kellene átalakítaniuk és demokratikussá tenni a helyi nyilvánosságot, amellyel kapcsolatban a konferencián sok szempont előkerült.

(media1.hu nyomán)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink